Gyurcsány-cég vezetője a tankönyvkiadó élén

A Nemzeti Tankönyvkiadó Rt vezérigazgatója, Jókai István, Gyurcsány Ferenc egyik korábbi cégénél volt felsővezető, így felvetődik az összefonódás vádja, írja a Magyar Nemzet. Jókai tagad, a Fidesz háborog.
Gyurcsány Ferenc egy korábbi cégének vezetőjét nevezték ki a Nemzteti Tankönyvkiadó Rt. élére, írta kedden a Magyar Nemzet. Jókai István 2002-től vezérigazgatója volt a sokáig a miniszterelnök tulajdonában álló Perfekt Rt-nek. Ezt a posztot korábban a kormányfő is betöltötte. A cég végül a Láng Rt tulajdonába került, és ez a vállalat privatizálta később a tankönyvkiadó vállalatot.

A miniszterelnök korábban minden vádat elutasított azzal kapcsolatban, hogy köze lett volna bármilyen privatizációs ügylethez. Pert helyezett kilátásba Pokorni Zoltán fideszes képviselő ellen, mert az ellenzéki politikus szerinte azt sugallta, hogy tisztességtelen módon ismerőse, vagy barátja érdekében beavatkozott volna a magánosítás folyamatába.

"Nevetségesnek tartom, hogy a sajtó már magánembereket is belekever a politikába" - mondta Jókai István az Indexnek. Nem érti azt sem, hogy miért most került ez az ügy az újság címoldalára, holott kinevezése már februárban megtörtént. Megerősítette, a Perfekt Rt.-ben valóban betöltött vezetői szerepet, és az is igaz, hogy a Láng Rt. privatizálta a tankönyvkiadót, de sem szakmai, sem személyi kapcsolatban nem állt a kormányfővel. A kinevezése egy nem formális pályázaton történt meg a cégen belül, ebben nem volt szerepe politikusoknak, mondta Jókai.

Pósán László, a Fidesz oktatáspolitikusa szerint azonban a "pofátlanság határát" súrolja, hogy a vezérigazgatói székbe a miniszterelnök egy volt cégének vezetője került.

"Nem értem, miért lenne köze egy miniszterelnöknek ahhoz, hogy mi történik egy cég életében, és ott kitt neveznek ki vezérigazgatónak" - nyilatkozta László Boglár kormányszóvivő, aki többet nem akart az ügyről mondani.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

4 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04