Utazó nagykövet lesz Medgyessy

2004.10.06. 17:12
Gyurcsány Ferenc kormányfő önkormányzati, gazdaságpolitikai, társadalompolitikai, kül- és biztonságpolitikai, vidékfejlesztési és közjogi tanácsadó testületet szervez. A testületeket kormánypárti politikusok és szakértők alkotják. A szerdai kormányszóvivői tájékoztatón azt is bejelentették, hogy Medgyessy Péter utazó nagykövet lesz, a paralimpiai helyezettek díjazását pedig megemelik.
A miniszterelnöknek hat szakértői tanácsadó testülete lesz. Gyurcsány Ferenc a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Toller Lászlót, Pécs szocialista polgármesterét kérte fel az önkormányzati tanácsadó testület vezetésére.

A hét-kilenc fős testületek egy fővel több, mint fele a kormánypártok politikusaiból, a többiek szakértőkből állnak majd. Két-három héten belül kéri fel a többi testület vezetőjét.

Az önkormányzati mellett gazdaságpolitikai, társadalompolitikai, kül- és biztonságpolitikai, vidékfejlesztési, valamint közjogi tanácsadó testületet szeretne.

Medgyessy utazó nagykövet lesz

A kormány szerdai döntése értelmében utazó nagykövetnek kérik fel Medgyessy Pétert - közölte László Boglár kormányszóvivő. Az előző miniszterelnök a gazdasági élet nemzetközi szereplőivel (OECD, európai uniós intézmények), valamint tudományos és szakmai szervezetekkel tartja majd a kapcsolatot, tette hozzá. Mint mondta, a kormány az európai uniós ügyekben érintett tárcák vezetőit is felkérte arra, hogy munkájukba vonják be Medgyessy Pétert.

Gyurcsány Ferenc a kormányprogramot ismertető parlamenti beszédében jelentette be múlt szerdán, hogy felkéri Medgyessy Pétert: "képviselőnkként, ha úgy tetszik, követünkként segítse Magyarország európai érdekeinek érvényesítését".

Emelik a paralimpikonok díjazását

A kormány szerdán úgy döntött, hogy nem tesz különbséget az olimpikonok és a paralimpikonok díjazása között - mondta Batiz András kormányszóvivő a kabinet ülését követő tájékoztatón, Budapesten. Közölte: a pontot szerző paralimpikonok és a felkészítésben részt vevő szakvezetők is az olimpiai díjazásnak megfelelő támogatást kapnak. Hozzátette: a Sydneyben négy évvel ezelőtt pontot szerzett sportolók ép társaik díjazásának tíz százalékát kapták.

Paralimpikonjaink egy arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzérmet szereztek Athénban. A kormány szeptember 1-jén hozott döntést arról, hogy az első hat között végzettek mellett a hetedik és nyolcadik helyezettek teljesítményét is elismerik. Egy egyéni olimpiai bajnok díjazása 10 millió forint, egy ezüstérmes 8, egy bronzérmes 6 millió forintot kap.