Valótlan adatok közlése miatt jogszabálysértőnek minősítette az MSZP szórólapját és a pártot eltiltotta a további terjesztéstől a tatabányai választási bizottság- jelentette be Bencsik János fideszes jelölt.
Elnézést kértek
A döntést követően a helyi szocialisták a 24 óra című tatabányai lapban elnézést kértek, mert szórólapjaikon "egyes állami beruházásoknál" nem pontos összeget tüntettek fel.
"A Schvarz Tibort és Gyurcsány Ferencet ábrázoló szórólapon az MSZP azt állítja, hogy a képviselőjelölt segítségével, három beruházásra 4,3 milliárd forintot kapott az önkormányzat" - mondta a fideszes jelölt.
A pénteken a helyi lapban korrigált adatok szerint a beruházásokra fordított összeg is majdnem eléri a négymilliárdot. A fideszes jelölt ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy a "város összesen 1,2 milliárdos fejlesztésről tud, mely állami támogatással valósul meg".
KI támogatja a műfüves pályát?
"A műfüves focipálya a feltüntetett 300 millió helyett 176 millióba került. A létesítményt szeptemberben átadták, a megígért állami támogatásból azóta egy forint sem érkezett az önkormányzathoz" - jelezte a Fidesz. Az MSZP hirdetésében tartják magukat az állami támogatás feltüntetéséhez. Szerintük 90 milliót érkezett a műfüves pályára a központi költségvetésből.
A fideszes képviselő a szórólapon szereplő Szakképző Központra feltüntetett támogatás mértékét is korrigálta: a város nem két, hanem egymilliárd forintot nyert, de nem az államtól, hanem az Európai Uniótól. A színház felújítására feltüntetett kétmilliárd helyett 1,6 milliárdra van ígérvény, de szerződés még nem született.
A napilaban közölt korrigált adatokról az MSZP levélben tájékoztatta a választási bizottságot. "A következő szórólapon már a helyes adatok szerepelnek" - mondta Schvarz Tibor, Tatabánya MSZP-s országgyűlési képviselőjelöltje.
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 42,5 M Ft
Rovataink a Facebookon