Natália
1 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

1979: el a kezekkel Vietnamtól!

2008.02.16. 00:21
37 hozzászólás

Gyerekkoromban félelemmel vegyes borzongással figyeltem, ahogy az egyik szocialista ország megtámadja a másikat. Kína nem volt éppen közönségkedvenc a keleti blokkban, de mégiscsak szocializmust építenek, elítélik Mao özvegyét és a köré csoportosultak szűk körét – ez volt a négyek bandája, a tévéhíradó előszeretettel közölt képeket a bírósági tárgyalásukról, ahogy, ha jól emlékszem, egy ketrecben ültek, és csak úgy sütött róluk a gonoszság.

Hogy kivel voltunk mi, magyarok a háborúban, az egypercig sem volt kérdéses. Hogy mi történik a fronton, azt csak a szovjetbarát Vietnam szemszögéből lehetett megtudni, a címek pedig egyben állást is foglaltak:

„KÍNAI AGRESSZIÓ VIETNAM ELLEN”
„AZ AMERIKAI SZÓVIVŐ MENTEGETI AZ AGRESSZORT”
„A VIETNAMI HADSEREG SÚLYOS VESZTESÉGEKET OKOZ A TÁMADÓKNAK”

Ez egy olyan háború volt, ahol az ember szívesen tette magáévá a hivatalos álláspontot. A kis Vietnam háborúzik a nagy Kínával, ráadásul őt támadták meg, nem pedig ő támadott. Tudják, mintha a német válogatott játszana a világbajnokságon Trinidad és Tobago ellen. Van ember a földön – leszámítva nyolcvanmillió németet –, aki a németeknek drukkolna?

Kína valójában féltékeny volt az indokínai föderációt építgető Vietnamra, átlépte az 1300 kilométer hosszú határszakaszt, a határmegyék székhelyeit porig rombolta. (Vietnami adatok szerint 100 ezer civil áldozata volt a háborúnak.)

A Népszabadság jegyzetírója, a nacionalista kínai vezetés mellett, az amerikaikra tolja a felelősséget:

„Teng-Hsziao-ping miniszterelnök-helyettes az Egyesült Államok földjén, amerikai vezetők füle hallatára fenyegetőzött, hogy Kína megbünteti Vietnamot. De az amerikai vezetés hallgatott. Csupán híreket szivárogtatott ki arról, hogy a bizalmas megbeszéléseken – állítólag – ellenezték a Vietnam-ellenes terveket. Hogy miképp ellenezték, arról most világos képet ad a tény: a kínaiak megtámadták Vietnamot, az Egyesült Államok pedig az agresszió áldozatát teszi felelőssé a történtekért."


A cikk egy szállóigévé vált mondással zárul:
„El a kezekkel Vietnamtól!"
A pártlap Népszabadság és a kormánylap Magyar Hírlap közti különbség (olyan nagyon sok nem volt azért a két újság között) tetten érhető a kínai invázióról szóló kommentárban. A Népszabadságé egy harcos felhívás a békeszertő magyar néphez, nem sokban különbözött az 50-es évek stílusától. A Magyar Hírlapé viszont árnyaltabb, a hírmagyarázathoz sokkal inkább közelítő, és többször is nyugati lapokból, itt éppen a New York Timesból és a Financial Timesból idéz, persze, mindig a saját véleménye alátámasztására. Na jó, az utolsó mondat azért elég vonalasra sikerült:

„Vietnam, amely évtizedeken át megvédte függetlenségét az imperialista agresszorokkal szemben, ezúttal is visszaveri a betolakodókat – mint erre a szombat esti hírügynökségi jelentések utaltak."

A következő napokban Magyarország vállalataiban, intézményeiben, iskoláiban nagygyűléseken ítélték el a kínai agresszort. A Népszabadság beszámol a Ganz-Mávag Művelődési Házban rendezett szolidaritási nagygyűlésről.

Nagy Sándor, a KISZ KB titkára volt akkoriban, most éppen kegyvesztett szocialista, „a magyar ifjúság érzéseit, gondolatait tolmácsolta":

„Vietnam a mai ifjúság számára világszerte és Magyarországon is jelkép. Jelképe a több évtizedes hősies felszabadító harcnak, a lankadatlan küzdeni akarásnak, a világ népei, a világ ifjúsága szolidaritásának és a szocializmus erejének is. Szinte nincs olyan magyar fiatal, aki valamilyen módon ne vett volna részt a vietnami nép hősi harcának támogatásában, majd az újjáépítés nehéz feladatainak segítésében."


A háború egy hónappal később véget is ért, több tízezer, esetleg százezer halottat maga mögött hagyva. (Az adatok vitatottak.) A két ország viszonyában némi enyhülést, paradox módon, a kínai hatalom Tienanmen téri mészárlása hozott 1989-ben, pedig a békés tüntetők gyilkosai között találjuk a tíz évvel korábbi háború veteránjait is, de a katonai készültség ezután is fennmaradt a határon.

A két ország még mindig a szocializmust építi. Tavaly decemberben közösen jelentették be, hogy autópályával akarják összekötni Hanoit és Kunmingot, az út az egykori csatamezőn vezet majd keresztül.