Paulina
16 °C
20 °C

1962: újratemetik Károlyi Mihályt

2008.03.18. 12:21
154 hozzászólás

Károlyi Mihály 1955 márciusában halt meg Franciaországban. Kádár börtöneiben még százával voltak 56-osok, amikor a vörös gróf, az első köztársaság elnöke hamvait újratemették Budapesten. Fontos esemény volt ez a legitimizációra áhítozó Kádár Jánosnak és rendszerének, és jelenlétükkel mindehhez olyan baloldali nyugati gondolkodók asszisztáltak, mint a A. J. P. Taylor oxforfi történész professzor (könyveit manapság is sűrűn kiadják magyarul), Francesca Wilson angol írónő vagy Yvette Guyot francia írónő.

A temetés előtti napokban a sajtó sűrűn foglalkozott az eseménnyel.

Bemutatták a hamvak hazahozatalára kiadott emlékbélyeget, és ismertették a temetési menet útvonalát: Kossuth tér - Alkotmány utca - Bajcsy-Zsilinszky út - Marx tér - Lenin körút - Rákóczi út - Baross tér - Mező Imre út.

A temetésen külön küldöttség képviselte azt a területet, ahol Károlyi egykoron földet osztott. A Népszabadság tudósítása érzékletesen írja le látogatásukat:

"Nem sokkal fél 10 után messziről érkezett emberek állnak a ravatal mellé: Kovács Lajos, a Füzesabonyi Járási Tanács  vb-elnökhelyettese, Fázold Károly, a járási népfrontbizottság titkára, Fülöp Zsigmond, a kápolnai Alkotmány Tsz tagja és Nagy András, az Új Barázda Tsz tagja. Hajnalban indultak, hogy tisztelegjenek annak ahazafinak az emléke előtt, aki 43 évvel ezelőtt kápolnai birtokán megkezdte a földosztást. A karót, amely akkor a feudális-kapitalista rend szétbomlásának hirdetője, a társadalmi haladás útjelzője volt, azóta őrzik, ma a kápolnai Alkotmány Tsz becses ereklyéje."

Károlyi Mihály a második világháború után tért vissza Magyarországra és párizsi nagykövetként az új rend szolgálatába állt. A Rajk-per elleni tiltakozásul lemondott posztjáról és ismét az emigrációt választotta. A sors iróniája, hogy az a Kállai Gyula mondott beszédet az elhunyt ravatalánál, aki 1949-ben külügyminiszterként figyelmeztette a diplomáciai testület tagjait: az ellenség oldalára átállt árulóval minden kapcsolat megszakítandó (HVG, 1998/41.). Ennek tudatában Kállai gyászbeszéde már-már orwelli:

"Őt magát 1949-ben a személyi kultusz következményeként jelentkező törvénysértések mélységesen bántják, s ezért lemond diplomáciai tisztéről, ismét az emigrációt választja. Mi, akik megszenvedtük a személyi kultusz bűneit, és akik felszámoltuk ennek következményeit, megértjük Károlyi Mihály indokait. A kérdésre a történelem már válaszolt: okultunk a múltból: a mások és saját hibáinkból is: pártunk elsöpörte a személyi kultuszt, s ma a lenini eszmék világító fényét követve, töretlenül haladunk előre a szocialista Magyarország építésének útján."

Károlyi Mihály özvegye és a nemzetközi elismerésre szomjazó Kádár és köre valójában alkut kötött. A hagyaték hazahozataláért cserében a rendszer megjelenteti Károlyi írásait, derül ki a HVG már idézett írásából. Az más kérdés, hogy Károlyi teljes levelezését, illetve emlékiratait nem publikálták, és a Hit, illúziók nélkül címmel megjelent szöveget is csak cenzúrázva.

Károlyi a rendszerváltás után is eleven történelmi figura maradt. A baloldal időről időre megpróbálja példaképül állítani, de kísérletük rendre hamvába hal. Nem volt egy vidám korszak 1918-19 fordulója, a történelmi Magyarország nagy részét idegen csapatok szállták meg, sorra kiálltották ki elszakadásukat a nemzetiségi területek, a kommunisták a hatalom megragadására készültek, és közeledett Trianon. Ember legyen a talpán, aki itt egy olyan hőst talál, amit egy 21. századi párt a zászlajára vehet. 

Tényleg, emlékeznek még arra, hogy 2004 októberében az identitáskereső MSZP éppen a Kossuth tér melletti Károlyi szoborhoz szervezett nagygyűlést? Ahhoz a szoborhoz, amit szélsőjobbosok néhány havonta leöntenek vörös festékkel...

Nagyjából ennyit jelent ma Károlyi.