Tekla
8 °C
20 °C

1970: még nem tudták, de hozzájárultak a berlini fal leomlásához

2008.03.25. 23:21
15 hozzászólás

Willy Brandt, akit 1969 szeptemberében külügyminiszteri múlttal a háta mögött német kancellárrá választottak, fordulatot hozott az NSZK Berlinnel kapcsolatos külpolitikájában. Brandt ellentmondva az addigi nyugatnémet álláspontnak úgy vélekedett, hogy a német egység megteremtésének akkor van a legtöbb esélye, ha sikerül kiegyezni a kommunista világgal, amire Csehszlovákia 1968-as szovjet lerohanása nyitott neki utat, emlékszik vissza Diplomácia című könyvében Henry Kissinger. Brandt arra alapozta elméletét, hogy ha sikerül javítaniuk kapcsolataikat a Szovjetunióval, akkor rugalmasabb partner lehet számukra az egyesítés kérdésében, de ha többet nem is lehet elérni, legalább javulhatnak a keletnémet lakosság életkörülményei.

A németek új külpolitikája, az Ostpolitik azt eredményezte, hogy tárgyalások kezdődhettek a Kelet- és Nyugat-Berlin státuszáról, amit kezdetben a Nixon-adminisztráció nem támogatott, hiszen a hidegháború kellős közepén féltette a Nyugat egységét, azaz tartott az NSZK blokkból való kiválásától. Nixon végül úgy döntött – miközben az USA Vietnamban háborúzott és miközben Nyugaton a nukleáris fegyverkezés ellen tömegek tüntettek -, hogy az Egyesült Államok jobban jár, ha támogatja Brandt politikáját, mintha az NSZK Európa legnagyobb gazdasági hatalmaként kilép a NATO-ból, valamint az Európai Közösségből (az Európai Unió elődje).

Ezzel az USA ahhoz a céljához is közelebb került, hogy beleszólása legyen a szovjet fennhatóság alatti területen létező Nyugat-Berlinbe való jutás kérdésébe, Brandt pedig parlamenti támogatást tudott szerezni politikájának megvalósításához. Javaslatát 1969. október 28-án terjesztette a Bundestag elé, 1970. január 14-én már nyilvánosan a négyhatalmi tárgyalások elindításáról beszélt.

Mivel Berlin sajátos jogi helyzetbe került a II. világháború után, és a várost a négy győztes nagyhatalom szállta meg, további sorsának meghatározásában négy országnak kellett részt vennie: az Egyesült Államoknak, Szovjetuniónak, Franciaországnak és Nagy-Britanniának. A Nyugat célja Berlin függetlenségének megteremtése, és a városhoz vezető utak szabadsága volt, amit a Berlini Fal 1961-es megépítése is nehezített, és amit másfél év múlva el is ért. 

Március 19-én Brandt találkozott Willi Stoph kelet-német miniszterelnökkel az NDK-beli Erfurtban, ez volt az első alkalom, hogy az 1949-ben felosztott Németország vezetői tárgyaltak egymással. Egy héttel később, március 26-án pedig megkezdődött a négyhatalmi tárgyalássorozat, ezt azonban már Berlin amerikai fennhatóságú részében tartották. A találkozón az Egyesült Államok, Szovjetunió, Franciaország és Nagy-Britannia nagykövetei vettek részt.