1973: az első mobiltelefonos beszélgetés

2008.04.03. 10:21
A mobiltelefont 1902-ben találta fel egy Nathan Stubblefield nevű amerikai úriember – legalábbis ekkor adta be az amerikai szabadalmi hivatalhoz azt a leírást, ami egy olyan telefonról szólt, ami vezeték nélkül csatlakozik a hálózathoz. A mai mobilos hálózatok alapját képező adótornyok és cellák (amiből az angol cellphone kifejezés született) rendszerét 1947-ben dolgozták ki a Bell Labs mérnökei az AT&T telefontársaság számára.
Az alapok tehát adottak voltak a mobilhálózat kiépítéséhez, azonban a nagy cégek nem igazán koncentráltak rá, inkább az autóba szerelhető telefonokban látták az üzletet. A nagy technológiai áttörés 1970-ben jött el, amikor a Bell Labsnál kifejlesztették azt a technikát, amivel a hívást több cellán át továbbítják a mobiltornyok adatvesztés nélkül.
 
A hetvenes évek elején az akkoriban autórádiókban utazó Motorola startolt rá először Amerikában egy olyan telefon kifejlesztésére, ami annyira kicsi és könnyű, hogy egy kézitáskában is elfér, és a gazdája bárhol tud vele telefonálni; és a fogyasztása is annyira alacsony, hogy nem szorul rá az autó akkumulátorának töltésére.
 
Európában az Ericsson volt a technológia úttörője – a Mobile Telephone System A nevű hálózatuk már 1965-ben munkába állt, de mivel a hozzá kapcsolódó telefonok negyven kilósak voltak, aligha lehetett mobilnak nevezni őket; mindenesetre 600 előfizetőt sikerült begyűjtenie a népszerűsége csúcsán.
 
Az első Motorola-prototípus csúnya nagy műanyag monstrum volt, ormótlan antennával, és több mint egy kilót nyomott. Ezzel a telefonnal hívta fel Martin Cooper, a Motorola kutatója 1973. április 3-án egy New York-i utcán sétálva a konkurens Bells Labs vezető fejlesztőjét, Joel Engelt. A világ első mobilos beszélgetése egy későbbi BBC interjú szerint valahogy így hangzott: „Hello Joel, egy igazi mobiltelefonról hívlak. Egy hordozható kézi telefonról.”.
 
Az első kísérleti beszélgetéstől még hat évnek kellett eltelnie, mire az első kereskedelmi mobilhálózat elindult. A Motorola DynaTAC, a prototípus továbbfejlesztett, és forgalomba került verziója mai áron 7000 dollárnak (1,1 millió forint) megfelelő összegbe került, és 800 gramm tömegű volt.