Etelka, Aletta
-3 °C
1 °C

1985: meghal Hoxha, Alia az utód

2008.04.13. 21:23
60 hozzászólás
Enver sírjánál

Egy kis hír jelent meg az 1985. április 12-i Népszabadságban.

 

„Enver Hodzsa, az Albán Munkapárt KB első titkára csütörtökön, 76 éves korában, hosszú betegség után meghalt. A halálhírt az ATA albán távirati irofda közölte.

Enver Hodzsa elhunyta miatt Albániában április 11-től egyhetes nemzeti gyászt rendeltek el. A végső tiszteletadás és gyászszertartás április 15-én lesz.”

 

A temetés napján a Népszabadság már arról tudósított, hogy Ramiz Alia lett az albán kommunisták új vezetője.

Schütz István balkanológus azon kevés magyarok közé tartozott, aki személyesen ismerte Enver Hoxhát. Nem sokan vannak, mivel Albániába - miután 1961-ben szakított a Szovjetunióval és a tábor többi országával, politikájukat imperialistának és revizionistának bélyegezve - magyar ember jóformán be sem tehette a lábát.

1958-ban már kezdett fagyos lenni a viszony. Túl voltunk az SZKP XX. kongresszusán, ahol Hruscsov pártfőtitkár a sztálinizmus bűneit ecsetelte, ami a maga sztálinizmusát építő Hoxhának nem tetszett. (Tiranában még a nyolcvanas években is Hoxha, Marx, Lenin és Sztálin képei alatt vonultak az emberek az állami ünnepségeken.)

1958-ra már kibékültünk Jugoszláviával, Albánia viszont szakított egykori barátjával. (Hoxhát is az albánok ültették a párt élére.) Jellemző, hogy ebben az évben már nem párt-, hanem a kapcsolatok alacsonyabb szintjére utaló parlamenti küldöttség utazott Albániába Kiss Károly vezetésével, akit a küldöttséget az MTI különtudósítójaként elkísérő Schütz úgy jellemez, hogy szektásabb volt Sztálinnál.

Amikor az IL 14-es leszállt a tiranai reptéren, nem nyílt ki a gép ajtaja. Egy albán szerelőt hívtak, aki mészárosbárddal esett neki és nyitotta ki – „csak úgy parasztosan”, ahogy az albán közmondás tartja. A város egyetlen szállodáját még mindig nem hozták rendbe a háborús pusztítás után, így a régi arisztokraták villájában kapott elszállásolást a magyar küldöttség.

Másnap egy Tiranától nem túl messzi városba utazott a küldöttség, ahol az antifasiszta felszabadítási front évfordulóját ünnepelték. Egy sátorban volt az ünnepség, ott ült az albán pártvezetés, Hoxha, mellette Mehmet Shehu, az ország második embere, akit Hoxha majd 1981-ben, az utolsó tisztogatási hullámban gyilkoltat meg.

Az albán szakszervezetek elnökének beszédét Schütz Istvánnak kellett tolmácsolnia. Az albánok azt várták, hogy Kiss Károly is szónoklatot tart, mire a magyar kommunista halálsápadt lett: beszédre ő nem készült. Schütz megnyugtatta: "Nézze, milyen családias itt a hangulat, semmit sem kell csinálnia, mint szidni a jugoszláv kommunistákat.” „Igen? – kérdezett vissza Schütz – Abban nem lesz hiba.” „Népiesen, ízesen beszéljen – biztatta tovább Schütz –, látja, hogy paraszt itt mindenki.”

Kiss belekezdett, szavait egy Magyarországon végzett albán orvos fordította magyarra, de megállt a tolmácsolásban, amikor Kiss, utalva Belgrád viszonyára a kommunizmushoz és az imperializmushoz, azt mondta: „Egy seggel nem lehet két lovat megülni.”

A tolmács megnémult, és zavarát látva még a tőről metszett kommunista protokoll szerint is szokatlanul maga Hoxha pattant fel a helyéről, a tolmácsot ellökte, és Schützöt hívta: „Tolmácsoljál te!” Kiss hasonlatának aztán, naná, nagy sikere volt.

Az utolsó napon, a brigádok palotájában – királyi palota volt, de a király egy napot sem lakott benne, mert mire kész lett, Olaszország megszállta az országot – Hoxha még kevésbé törődött a látszattal. Hoxha bal kezébe vett egy pohár bort, odahívta Schütz Istvánt tolmácsolni, majd elkezdte a revízionistákat szidni. Egyre inkább tűzbe jött, nem hagyott időt a fordításra. Shehu szólt közbe: „Enver elvtárs, a fordítás…” Mire Hoxha ráförmedt a miniszterelnökre: „Csend legyen!” Shehu még egyszer próbálkozott, erre „Befogod végre a szádat?” volt a válasz. Közben annyira átélte a szövegét, hogy megfogta Schütz öltönyének hajtókáját, és végig fogva tartotta. (Shehut sem kell félteni. Réti György Albánia sorsfordulói című könyvében idézi Shehutól az Albán Munkáspárt IV. kongresszusán elhangzott szavait: aki nem ért egyet velünk, „Szemen köpjük, pofán vágjuk, s ha kell, golyót eresztünk a fejébe”.)

1958-ban Albániában még nagy volt a szegénység. A boltokban nem lehetett semmit sem kapni, az emberek nagyrészt az olaszoktól és németektől a második világháborúban zsákmányolt ruhákban jártak. Nem rombolták viszont még lehet városrendezési okok miatt a kiterjedt bazárt és a mecsetet. Ez utóbbi arról volt híres, hogy keleti falára egy óriási látképet festettek Isztambulról.

Schütz az albániai út alatt összebarátkozott a következő budapesti albán nagykövettel, aki felkérte: legyen a nagykövetség sajtótitkára. Szokatlan megbízatás volt ez, hogy sajtótitkárt a fogadó országból válasszon ki egy nagykövetség.

A bukaresti pártértekezlet után jött a szakítás a szovjet blokkal és a kínai barátság kezdete. Az albán nagykövetnek Schütz István tolmácsolta, hogy persona non grata lett Magyarországon. Egy hétre rá beindult a maóista propagandát sugárzó tiranai rádió magyar adása. Albánia az összes szocialista országba sugározták a propagandaadást.

A műsort azok készítették, akik korábban az adott nyelvterületen tanulhattak. Nyelvezete kezdetleges volt, és gyakorlatilag élvezhetetlen. „Budapestban sok revizionista lakni. Nem tudni, mi az ideológia”, satöbbi. (Egyébként magyar állambiztonsági jelentésekben nemcsak azt jegyezték fel a megfigyeltekről, ha a Szabad Európa Rádiót hallgatta, hanem azt is, ha a tiranai rádiót.)

Az NDK és Csehszlovákia elsőkként sugárzott ellenadást Albániába. Magyarországon Schütz Istvánt kérték fel, hogy szervezze meg az adást, de nem vállalta: „Nem ezért tanultam meg albánul” – mondta.

De akkor miért? 1948-ban végzett magyar-latin szakon, majd Magyarországon tanuló albán diákok mellé osztották be nyelvtanárnak, mivel olaszul és franciául is jól beszélt. (Az albánok a középiskolában ezen a két nyelven tanultak.) Feladata abból állt, hogy ezen a két nyelven ismertette a diákoknak Szabad Nép legfontosabb cikkeit.

A helyzet akkor változott meg, amikor megérkezett az első követ, egy kiérdemesült korcai szabómester, aki a görögön kívül semmilyen idegen nyelven nem beszélt. „Mivel én homéroszi görögöt tanultam, arról meg nem lehet osztályharcról beszélni, így meg kellett tanulnom albánul” – mondja.

1950-ben az Akadémiai Kiadó felkérte, hogy készítse el az első albán-magyar szótárt. A munka 1953-ban jelent meg. De mitől lett – a teljesség igénye nélkül - Enver Hoxha a világtörténelem egyik legszélsőségesebb diktátora, akit Schütz István úgy szokott emlegetni, hogy az európai Pol Pot?

Hoxha egy gazdag gjirokastrai szőnyegkereskedő család gyermekeként látta meg a napvilágot 1908. október 16-án, édesapja kapcsolatai révén királyi ösztöndíjjal Franciaországba ment, de egyetemi tanulmányait nem fejezte be. Hivatalos életrajzával szemben a világháború előtti albán kommunista mozgalomhoz nem volt köze, de Tirana felszabadításakor már az első sorban masírozott, a korábban készült partizános képekre pedig odaretusálták.

A háború után a kommunisták élére álló Hoxha agyonlövette az értelmiségiek nagy részét. Uralma alatt a felszabadító harcok 28 ezer áldozatánál is több ember élete szárad a lelkén.

A civil életet azzal akarta elfojtani, hogy hétvégén társadalmi munkában dolgoztatta az embereket. (A mozgalomnak az Összpontosított ökölcsapás az imperializmusra nevet adták.) Így építettek például csatornákat az országban. A norma úgy volt kiadva, hogy volt, aki csak hétfőn hajnalban ért haza, reggel meg mehetett dolgozni a hivatalos munkahelyére.

A templomokat, mecseteket lerombolták vagy polgári célra alakították át, a vallási ünnepek helyett államikat vezettek be, a papokat átnevelő táborokba vagy börtönökbe küldték. Albániát 1967-rte a világ első ateista államává nyilvánították, amit az 1976-os alkotmány deklarált.

Miután a hetvenes évek végén Albánia Kínával is szakított (az akkoriban a pekingi magyar követségen dolgozó Réti említi könyvében, hogy a barátság idején a kínai híradók és cikkek alapján úgy tűnt, hogy Albánia egy európai nagyhatalom), kitört a bunkerépítési láz. 200-800 ezer bunkert építettek a legjobb minőségű portland cementből.

A nagyobb bunkereket úgy teszteltek, hogy beültették a tervezőt, a kivitelezőt és a párttitkárt, egy T-34-essel rálőttek egy repeszgránátot; ha összedőlt, akkor selejt volt, ha nem, akkor kitüntették a túlélőket. (A lakótelepeket közben olyan anyagból építették, hogy a házak két év múlva mállani kezdtek.)

Életének utolsó másfél évében megvakult. Akinek száját óvatlanul elhagyta a régi albán közmondás – a vak holló még feketébbnek tűnik -, az sok jóra nem számíthatott. (Az egész országot átszőtte a besúgóhálózat – már az általános iskolában továbbtanulás járt azért, ha valaki feljelentette a szüleit vagy a barátait.)

A Blokknak nevezett villanegyedet, az elit lakóhelyét, kerítés vette körül, a terület négy oldalán pedig négy tank állt állandóan járó motorral, teljes harckészültségű személyzettel.

Enver Hoxha halálából az albánok bizonyos fokig máig nem tértek magukhoz, és nem értik, hogyan tehették ezt meg velük. A múltat feltár munkák alig-alig jelennek meg Az elit, legyenek demokraták vagy szocialisták, Hoxha idején kezdték pályájukat, és legfeljebb azon vitatkozhatnak, hogy ki volt kisebb kommunista a másiknál.

A halála után Tirana központjában épített piramis alakú mauzóleumba a holttestet már nem vitték át. Az épületben most diszkó működik, illetve gazdasági kiállításoknak ad otthont. Schütz István 1958 után 1988-ban, három évvel Hoxha halála után utazhatott legközelebb Tiranába, ahol az akadémia felkérésére számolt be az albanológia terén végzett kutatásairól.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!