Bernát, Felícia
12 °C
25 °C

1965: Robbantják a Nemzeti Színházat

2008.04.23. 14:53
47 hozzászólás

"A televízió tegnap esti egyik műsorszámában Szepesi György beszélgetett Sarlós Istvánnal, a Fővárosi Tanács végrehajtó bizottsága elnökével, aki bejelentette, hogy lebontják a Nemzeti Színházat” – írja az Esti Hírlap 1964-es februári 14-i száma az előző esti tévés bejelentésről.  Pontosabban egy évvel később, 1965 április 23-án robbantják majd azt a színházat, ahol az ország vezető társulata 56 évig játszott. Az első színház 1837-ben az Astoriánál épült, de 71 éves működés után tűzveszélyesnek nyilvánították, lebontották, így 1908-ban onnan költözött át „ideiglenesen” a társulat a mostani Blaha Lujza téren álló díszesebb és nagyobb Népszínházba, hogy ott ragadjanak fél évszázadra egészen a metró építéséig. (A második épületet végül az első világháború kitörése miatt nem húzták fel.) Az 1964-es februári bejelentéskor a lapok egyébként ezt az utasítást kapták: "Nem gyászolni. Nem írni, minél kevesebb hírt adni."

Kattintson a romért!

 

"Mint mondotta, az épület útjában áll a városrendezési tervek megvalósításának - folytatta az Esti Hírlap. - Már beszámoltunk arról, hogy a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződésénél többszintes utat építenek majd. Részben ennek, részben a Metró itteni állomásának megépítése teszi szükségessé az épület eltávolítását. A Nemzeti Színház társulata előreláthatólag a régi Magyar Színház épületében játszik Új palotájának felépítéséig.” Amire aztán még egészen 2002-ig várhattak. Ezt az 1965-ben lebontott szecessziós eklektikus épületet egyébként 1875-ben építették dalszínháznak. „Díszes épület, a színpadtér óriási, a nézőtér esténként 500-zal több nézőt tudott befogadni, mint a régi Nemzeti Színház” – írja többek között a wikipédia. A színház előtti tér 1920-ban kapta a Blaha Lujza nevet. Az épület állapota egyébként már a 2. világháború után gondot okozott "Budapest Székesfőváros polgámesterének", aki levelet írt a miniszternek, hogy fedezzék végre a háborús károkat. Nem tették.

"1948. VI. 16.-án Cseresznyéskert című darab első szünete előtt egy pár perccel a színház főbejárata előtt egy 5 kg súlyú műkődarab a párkányról leesett" - írja az épület műszaki felügyelője, aki már akkor balesetveszélyesnek minősíti az épületet a színház igazgatóságának, ami nemcsak azt igazolja, hogy 45 után következetesen nem restaurálták az épületet, hanem azt is, hogy már 48-ban is kimondták: "A teljes renoválás feltétlenül szükséges, nehogy az épület állaga komolyabb sérülést szenvedjen, amely csak tetemesen nagyobb költségekkel javítható." A sérülések részletezése is érdekes: "A Színház Rákóczi úti oldalán a lemezből készült párkányzat lóg. A Blaha Lujza téri oldala nagyrészt hiányzik, ami pedig meg van az szintén a levegőben lóg, s az ostrom behatásai miatt lukacsos. Rajta a csapadékvíz beszivárog és ez okozza a műkőpárkány leválását. A közvetlen bejáratok felett elhelyezett és meglazult párkányrészeket eltávolíttattam, amellyel újabb foghíjakat okoztunk az amúgy is elég tarka épületnek. A tetőzetnél meglazultakat házilag eltávolítani nem tudjuk. A főbejárat felett a szobrokat védő drótháló teljesen elrozsdásodott és leszakadással fenyeget. A ma már műemlék számba menő Nemzeti Színház épületének külső frontja egyáltalán nem a hivatásának megfelelő képet mutatja. A további esetleges szerencsétlenségek elkerülése végett kérem tisztelt Igazgatóság szíves intézkedését a Színház külső részének tatarozására.”

Később is csak a minimális javításokat végezték el, így a helyzet 15 évvel később sem javult: "Alig néhány évvel ezelőtt erősítették meg a tetőszerkezetet és a nézőtéri mennyezetet, s már ismét nagyon sok és költséges javításra lenne szükség - írja a 64. február 14-ei számában a Népszabadság a Nemzeti állapotával is indokolva a bontást: A színházi épület elavult, már évtizedek óta nem tudja biztosítani a korszerű színjátszás feltételeit." A Politikai Bizottságnak tett 1963-as szigorúan bizalmas javaslat egyébként a felújítás első lépésének a 220-as áramra való átállást írja, mert még az sincs bekötve. „A színpadi alsó gépezet csak korlátozottan használható, az erkély szerkezetek, közönségszolgálati helyiségek felújításra szorulnak” - sorolják még.

A Politikai Bizottságnak tett titkos javaslat az új színház építésére egyébként így szól: „A rekonstrukcióval együtt a jelenlegi épület felújításának becsült összege 120 millió, ugyanakkor az épület adottsága miatt csak a századforduló technikai színvonalát lehetne elérni. Javasoljuk inkább az új Nemzeti Színház megépítését a XIV. ker Dózsa György úton /Dísszemle tér/. Ez lenne az első új színházépület, amelyet a felszabadulás óta építettünk. Későbbiek folyamán, csatlakozva a színházépülethez, megoldható lenne a régi terv: a hangverseny és kongresszusi terem felépítése is.” Vagyis inkább a 2002-ben megépített színházra gyúrtak már akkor is.

A másik érvet, hogy feltétlenül útjában volt a színház a metróállomásnak, Kelemen János okleveles mérnök 1970-es Budapesti metró című könyve is cáfolja, szerinte volt lehetőség a színház lebontásának elkerülésére: „A metró Blaha Lujza téri állomás megoldására 16 változatot dolgoztak ki. Ezek többsége a Nemzeti Színház meghagyásával számolt." A Népszabadság-cikkben megszólaltatott metrószakértők sem sorolnak olyan vészes indokokat a megsemmisítésre: a színház helyén "előnyös megállót lehet építeni", „így törés nélkül építhetik ki a mozgólépcsőt” és a kijárat „a Blaha Lujza tér legkedvezőbb helyére kerülne.”

A hivatalos búcsú lassan, de zokszó nélkül zajlott: 64. június 28-án tartották meg az utolsó előadást, A Lear királyt a Blaha Lujza téri épületben. Október 2-án átköltöztették a társulatot a Nagymező u. 22-be, hogy a mai Thália színház helyén kezdjék meg az évadot Az ember tragédiájával. (Itt még két évig játszottak, majd Magyar Színház épületébe, a Hevesi Sándor térre költöztek tovább egy hosszúra nyúlt átmeneti időre.) 1965. január 15-én kezdték el a színházépület bontását, március 15-én felrobbantották a színház pincéjét és tartófödémeit, április 23-án a színház utolsó falszakasza is leomlott, ekkor zajlott az utolsó robbantás. 
 

„A Nemzeti Színház épület lebontása sokakban fájdalmat és keserűséget váltott ki. Az idősebb generáció egy megszokott színfoltot, sok forró színházi este emlékét és a régi Pest egy darabját vesztette el - elemzi a 70-es Budapesti metró története című könyv az 1965-ös eseményeket. - Sokan, akik belülről nem is látták még a színházat, pusztán a színházépület körül lebegő álromantika hatására tiltakoztak. Bizonyos, ha népszavazás dönti el a színház további sorsát, a józan mérnöki számítás az érzelmekkel szemben alulmarad.” Ugyanitt az épület állapotát szidja: „Az előadások végén a színészeket tapsolták meg, holott ezt elsősorban a műszaki személyzet érdemelte volna meg, mert minden előadáson csodát művelt az elavult berendezések működtetésével. A színházi gépek egyrésze műszaki múzeumba került. Számos darab a múlt század óta használatban volt. Új berendezés beszerzése nem látszott célravezetőnek, mert az épület új beosztása, a rendelkező hely nem tette lehetővé a korszerű színpadtechnika alkalmazását.”

És hogy milyen színdarabok mentek ekkor?, az a korabeli tv-műsorból is kiderül, ugyanis  felmérték egy falusi közvélemény-kutatással, hogy „a parasztság legkedvesebb kulturális tevékenysége a tévézés (46 százalék), az olvasás (25 százalék) és a rádióhallgatás (10 százalék)”, és a tévékollégium 64 novemberben kiírta, hogy a kultúra terjesztése céljából törekedni kell a színházak tévés közvetítésére, írja a tv archívum.hu. A korabeli közvéleménykutatások szerint a nézők 89 százaléka kedvenc műsorának tartotta az élő színházi közvetítéseket. 1965-ben a TV Híradó a következő színdarabokról tudósított a szombatonként a Nemzetiből: Lear király bemutatójáról, Básti Lajos, a színház 54 éves vezető színészének főszereplésével. Az Oresteia bemutatójáról, a 56 éves Mezei Máriával. 80. születésnapján a Nemzeti Színház színpadán köszöntötték egy műsorral Gózon Gyulát. Végül a Major Tamás rendezte Coriolanus című drámát Kállai Ferenc és Szirtes Ádám adta elő, mindketten 40 évesek voltak akkor, partnerük meg a 37 éves Csernuss Mariann.

„Az új Nemzeti Színház megtervezése és felépítése sokéves munkát jelent” – írják még az akkori újságok. Valóban. 1965-ben nemzetközi pályázatot írtak ki a Nemzeti Színház építészeti tervére a Dózsa György útra, de ez évtizedeken át halogatódott. Egy 71-es minisztériumi jelentésben ezt írják: "Az új Nemzeti Színház építésének elkezdésével a IV. ötéves terv, a népgazdaság teherbíró képességének mérlegelése alapján nem számolt, arra anyagi eszközöket nem irányzott elő.” 85-ben adták ki az építési engedélyt, majd 88-ban Radics Katalin, az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális osztályának vezetője  észrevette, hogy „az ütemterv tarthatatlan, s ezzel együtt a tervezett befejezési határidő /1989/ is kétségessé vált”. Az új palota felépítéséig végül 2002 március 15-éig kellett várni, akkor adták át a Lágymányosi híd pesti hídfőjéhez közeli területen. Törőcsik Mari, aki 1965-ben 30 évesen volt a Nemzeti tagja, 67 évesen tartotta meg az új Nemzetiben a nyitóbeszédet. Ő volt az egyetlen a régi társulatból, aki még élt és akit ugyanakkor egyből le is szerződtettek.