Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

1958: rólunk a Hanság énekel

05.18.

2008.05.18. 10:20
42 hozzászólás

1958. május 18-án a Győr-Sopron megyei KISZ kezdeményezésére országos mozgalom indult a Hanság lecsapolására. Az első ifjú kommunisták június 15-én érkeztek meg a táborokba. Gyakorlatilag az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság alvállalkozói voltak, kubikosmunkát végeztek olyan területeken, ahol a gépek elsüllyedtek volna. Az igazgatóság adatai szerint 1958 és 1972 között 19877 fiatal vett részt a táborozásban, közben megástak 128 km csatornát, kitermeltek 369 ezer köbméter földet, munkájuk - gondolom, 1972-es árakon számolva - 13,9 millió forint termelési értéket képviselt.

Nem tudom, hogyan mentek a dolgok 1958-ban, de hansági kirándulásunkon Kovács Mihály, az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Csornai Szakaszmérnökségének vezetője a kezembe nyomta annak a szerződésnek a másolatát, melyet az 1973-as acsalagi táborozásról kötött a KISZ Központi Bizottsága és az Országos Vízügyi Havatal. Ebből idézek néhány pontot.

"A vállalt munka minden költségét - ideértve a felvonulással, elhelyezkedéssel, illetve a tábor felállításával kapcsolatosakat is - a KISZ viseli, a VIZIG-től igénybe vett szolgáltatásokat megtéríti."

"A napi munka 6 óra, amelyet tényleges munkában kell tölteni."

"A tervszerinti munkák végrehajtásához szükséges kéziszerszámokat (szombat-vasárnapi külön munkához is), továbbá ha ezt a munka természete szükségessé teszi, a védőruházatként szolgáló gumicsizmákat térítés ellenében a VIZIG biztosítja."

"Az elszámolás megkönnyítése végett a kiadott új gumicsizmákat megkülönböztető jelel kell ellátni. (...) Az esetleges hiányokat és rongálásokat, kivéve a természetes kopás és elhasználódás folytán előállottakat, a KISZ megtéríteni köteles. Természetes kopásnak minősül mindazon meghibásodás, melynek kijavítási költsége az átadási jegyzőkönyben foglalt nyilvántartási érték 25 százalékát nem haladja meg."

Hany, ahová el lehet bujdokolni a világ elől

Az 50-es évek végén kezdődött lecsapolások megadták a kegyelemdöfést a Hanságnak. De a bajok sokkal régebben kezdődtek, meséli Kovács Mihály, mégpedig 130 éve, amikor pénzhiányra hivatkozva elvetették Meiszner Ernő tervét, mely szerint a Hanság peremén kellett volna övárkot létrehozni. Ehelyett a Hanság legmélyebb vonulatán megépítették a főcsatornát.

A Fertő tó "folytatása kelet felé a Hanság néven ismert mocsaras-lápos sík terület, amelyet az árkok, a gátak keresztül-kasul szelnek. Ez a Fertő-tóval együtt a Kis-Alföld legmélyebben fekvő része. A Fertő-tó délkeleti sarkában fekszik Pomogy nagyközség. Ennek határából indul ki a Hanságon áthaladó főcsatorna, amely Répcéhez csatlakozva Győrig halad. A tó 113, Pomogy 118 m magasan fekszik a tenger szintje felett. A csatorna mentén fekvő Sövényháza 116, Abda 118, Győr 119 m magasan fekszik. Látható tehát, hogy a térszín kis esése miatt a Hanság lecsapolása majdnem lehetetlen. Az egész Hanság hol szárazabb, hol nedvesebb rétség, amely észak és dél felé minden nagyobb átmenet nélkül olvad bele a Kisalföld sík területébe. A két vidék valami csodaszép angol parkhoz hasonlatos. Zöld rétek, itt-ott csoportos fák, nagyobb terjedelmű, a lápot jól szívelő égererdők, másutt gondosan művelt földek zöld rétek foltjaival tarkítva s mindenfelé, amerre a szem ellát - pedig az asztalhoz hasonló síkságon messze ellát - a községek templomtornyai mutatnak az ég felé." (Magyarország történelme, földje, népe, élete, gazdasága, irodalma, művészete Vereckétől napjainkig, III. kötet, 44.o., 1935, Franklin Társulat)

A KISZ-fiataljai is derekasan kiveszik a munkából a részüket

De aztán sikerült a lehetetlen. Nagy László, a Fertő-Hanság Nemzeti Park nyugalmazott tájegységvezetője szerint a legnagyobb csapást éppen a harmincas években kapta a Hanság. Ekkor vesztette el vizét a Király-tó. (Az intenzív tőzegbányászat miatt aztán később újra visszatért belé a víz.)

A csatornarendszer a második világháborúban súlyos károkat szenvedett. A háború után a a főműveket rendbehozták, de ahhoz, hogy mezőgazdasági művelésbe lehessen fognia a területet, rengeteg csatornát kellett ásni. Ezt végezte el e KISZ.

"Az akkori szempontok szerint hasznos munkát végeztek, a természetvédelem akkoriban nem volt szempont, az volt benne a korszellemben, hogy a természet valami olyasmi, amit le kell igázni" - mondja Fersch Attila, a Fertő-Hanság Nemzeti Park osztályvezetője. A meghódított területekre aztán nemes nyárfákat ültettek, melyeket arra a célra nemesítettek, hogy minél gyorsabban növekedjenek, és el lehessen adni őket papíralapanyagnak. Az ilyen nyáras azonban nem erdő, hanem ökológiai sivatag, nem költöznek beléjük azok a fajok, melyek az égererdőkben élnek. (Pontosabban, csak a 10 százalékuk.) A Hanságban az egykori 8 ezer hektár csíkos égerből mára 80 hektár maradt mutatóba. De területük növekszik, mert az erdészeti törvényben benne van, hogy a kitermelt nyár helyébe őshonos égert kell telepíteni.

Restaurációs ökológiai kísérlet

2001-ben a nemzeti park a csornai szakaszmérnökséggel együttműködve egy 400 hektáros területen helyreállította az egykori vízviszonyokat. Azóta évenként monitorozzák a területet. Rengeteg madárfaj visszatért, a betelepített 20 növényfajnak azonban csak a fele maradt meg, mert nem elég tiszta a víz. És emiatt nem indult meg újra a tőzegképződés sem.

Környezet és Energia Operatív Program élőhely-rekonstrukciós programjában éppen azzal a tervükkel pályáznak, hogy  ugyanezt megcsinálják nagyobban, 800 hektáron is, a Király-tó térségében, ahol 1749. március 17-én egy 8 éves eszelős fiúgyermek akadt a kapuvári halászok hálójába.

Ráadás mese

 

"Valamikor réges-régen – így mesélik az öregek – kapuvári halászok fönt a Hanyban egy gyereket fogtak ki a Király-tóból, aki ugyan teljesen meztelen volt, de mégsem fázott, mert testét halpikkelyek fedték. Félig ember volt, félig hal; ujjai között úszóhártya feszült. Főtt ételt nem evett meg; kígyókkal, békákkal táplálkozott, beszélni nem tudott. Behozták a kapuvári várba, s mivel nem tudták, hogy meg van-e keresztelve, hát megkeresztelték. A keresztapaságot maga a tiszttartó vállalta. A keresztségben az István nevet kapta, s mert a Hanyba találták, hát elnevezték Hany Istóknak. Hany Istók félt az emberektől. Rúgott-harapott, ha a közelébe mentek. Legszívesebben a vár sötét folyosójának zugaiban bújt meg, vagy a várat körülvevő vizesárokban úszkált. Később, amikor már hozzászokott az emberi társasághoz, eltűrte, hogy ruhát adjanak rá, hogy felöltöztessék. Akkor volt legboldogabb, amikor piros nadrágot adtak rá. Befogták a konyha körüli kisebb házi munkákra is: fát aprított, vizet hordott, sepregetett. Rákapott lassan a főtt ételre is, de azért, ha szerét ejthette, szívesen evett békát. Beíratták iskolába is, ahol a „mester” sokszor megfenyítette, mert kötekedő, verekedős volt. Telt-múlt az idő, Istókból legény lett. Volt a tiszttartónak ugyanakkor egy lánya, Piroska volt a neve, aki körül szívesen legyeskedett, végül szerelmes lett belé. Nem csoda hát, hogy igen bánkódott, amikor Piroska a kezét nem neki, hanem másnak nyújtotta, s azzal a bizonyossal meg is esküdött. Javában állt a lakodalom, a vígasság, amikor Hany Istók is beállított a lakodalmasokhoz és egy kendővel letakart tálat helyezett az asztalra. Amikor a vendégek kíváncsiskodva felemelték a kendőt, - a násznép nagy riadalmá-ra – a tálból békák ugrottak ki, kígyók másztak elő. Ekkor a hajdúk megfogták Hany Istókot, jól elverték, s aki aztán bánatában, hogy kedveskedni akarását félreértették, beleugrott a Rábába és örökre eltűnt.” (Faragó Sándor, a Rábaközi Múzeum egykori igazgatójának a gyűjtése, idézi a Kapuvári Városszépítő Egyesület a Hany Istók szoborpályázat anyagában.)

Köszönjük vendéglátóinknak a kirándulást! Külön köszönet Laci bácsinak, az Esterházy Madárvárta megmentőjének, az öntésmajori kiállítás létrehozójának. Kívánjuk neki, hogy teljesüljön álma, és a 18. század közepi Hanyban szülessen majd újra.