Kinga, Kincső
16 °C
32 °C

1991: befejeződik a szlovéniai furcsa háború

2008.07.06. 07:15
102 hozzászólás

Hosszú idő után ez volt az első háború, ami nem valami távoli hadszíntéren, hanem közvetlen közelünkben zajlott.

Európa egyik legerősebb hadserege minden bizonnyal gond nélkül leigázhatta volna a kis tagköztársaságot, csakhogy akkor kő kövön nem marad. Igaz, ez nem zavarta őket Horvátországban vagy Boszniában, ahol egyes vidékeken csakugyan kő kövön nem maradt, de Szlovéniának, mint majd látni fogjuk, volt egy speciális szerencséje: nem volt határos Szerbiával, földjén nem éltek őshonos szerbek.

Szlovénia a szocialista Jugoszlávia leggazdagabb és legszabadabb tagköztársasága volt. A nyolcvanas évek második felében az újságok jórészt azt írtak már, amit akartak. Szlovénia függetlenségre vágyott, nem akarta nettó befizetőként eltartani a szegény Koszovót vagy Macedóniát.

Így érkeztünk el 1991. június 25-ig, amikor a ljubljanai parlament kikiáltotta az ország függetlenségét. (Ugyanezen a napon Zágrábban a horvát függetlenséget kiáltották ki.)

A szlovén függetlenségi ünnepség 1991-ben:

Másnap, ahogy egy független államhoz illik, az olasz, az osztrák és a magyar határon a jugoszláv zászlókat és táblákat az új ország szimbólumaira cserélték ki, a határon szolgáló szövetségi, azaz jugoszláv rendőröket és vámosokat nem engedték munkahelyeikre, és határállomásokat kezdtek építeni Horvátország felé.

A jugoszláv hadseregnél elrendelték a harckészültséget, a szlovén területvédelmiseket mozgósították.

A szövetségi kormányt a Jugoszláviában nagy népszerűségnek örvendő (különben horvát) Ante Markovic vezette, aki, a jövőt ugyan felélve, jólétet igyekezett teremteni az országban; vezetése alatt soha olyan magasak nem voltak a bérek.

Markovic a szövetségi kormány fejeként kiadott egy vitatott rendeletet arról, hogy a védelmi miniszter és a belügyminiszter indítsa útjára a néphadsereg egységeit a határátkelőhelyek biztosítására. Markovic később visszakozott: a rendelettel nem akart felhatalmazást adni a hadseregnek Szlovénia megtámadására.

A háború egyik legnagyobb furcsasága az volt, hogy a néphadsereg vezetői előzékenyen tájékoztatták a szlovéneket arról, hogy milyen útvonalon hatolnak be frissen függetlenné vált országukba. Az úgynevezett A-terv csak megszállással számolt, de létezett egy B-terv is, amiről csak sejtéseik lehettek a szlovéneknek: ebben a megszállás mellett a szlovén területvédelmisek leverése, a szlovén vezetők letartóztatása, rögtönítélő hadbíróság felállítása szerepelt. (A területvédelmi egységeket még Tito idején hozták létre, hogy az országot ért külső támadás esetén partizánharcot vívhassanak az ellenséggel. A frissen függetlenné vált köztársaságok hadseregeinek a területvédelmi raktárakban tárolt fegyverek lettek az arzenáljai.)

Szlovénia megszállása órákkal a függetlenség kikiáltása után megkezdődött. Milan Kucan, a szlovén kommunisták egykori vezetője, Szlovénia államelnökségének elnöke éppen lefekvéshez készülődött, amikor tudomást szerzett a jugoszláv csapatmozgásokról. Laura Silber és Allan Little Jugoszlávia halála című könyvében így emlékezett arra az estére (a poszt többi idézete is ebből a könyvből való):

"Éppen zuhanyoztam, amikor megszólalt a telefon. A főnököm volt a miniszteri tanácsból. Azt mondta, hogy a tankok már elhagyták a Vhrnika laktanyát [Szlovéniában], és elkezdődött a háború. Azonnal hívtam Kolsek tábornokot Zágrábban, de nem tudtam elérni. Kértem, hogy kapcsoljanak valakit a zágrábi parancsnokságból, de senki nem válaszolt. Felhívtam Ante Markovicot Belgrádban, felébresztettem, és elmondtam neki, mi történik, és hogy ő a felelős azért a rendeletért, amit azután Kadijevic tábornok adott ki."

A Jugoszláv Néphadsereg támadására a szlovén területvédelmisek barikádokat állítottak. Csehszlovákia 1968-as szovjet megszállásából ismert jelenetek játszódtak le: az egymáshoz rögzített buszokat, teherautókat, mezőgazdasági járműveket a tankok egyszerűen félretolták és mentek tovább. (Nem véletlen, hogy a megszállás hírére a szlovén televízió archív felvételeket mutatott a hatvannyolcas prágai szovjet bevonulásról.)

Kiderült: a Vhrnika laktanyát elhagyó jugoszláv egységek Ljubljana nemzetközi repülőterét, a Brniket készülnek megszállni. Amikor a szlovén elnökség szembesült az agresszióval, néma csend telepedett az ülésteremre. Kucan erre így emlékezett:

Szlovénia megszállása

"Azt hiszem, mindenki tudta, milyen fontos döntés volt. Mindenki a halálos áldozatokra gondolt, mert ekkor még senki nem tudta, milyen háború lesz, és meddig fog tartani. Mindenki a saját gondolataival volt elfoglalva. Hosszú csend volt. Félbeszakítottam és megkérdeztem: Akar valaki beszélni? Azután megint csend volt. Erre azt mondtam: Akkor én beszélek: Azt javaslom, nézzünk szembe a ténnyel, hogy háborúban állunk."

Kucan ezután, ahogy kell, ha egy nagy hadsereg megtámad egy kis országot, drámai hangú televíziós beszédet tartott:

"A köztársaság teljes erővel felel az agresszióra. A szárazföldi egységeknek megparancsoltuk, hogy használjanak fegyvert Szlovénia függetlenségének megőrzése érdekében."

A szlovén területvédelmisek a barikádépítésekkel párhuzamosan blokád alá vonták a Jugoszláv Néphadsereg laktanyáit, elvágták az áram- és vízutánpótlást, szétkapcsolták a telefonvonalakat. A hadsereg, a szlovének figyelmeztetése dacára, helikopterekkel biztosított utánpótlást a laktanyáknak. Az egyik ilyen helikoptert június 27-én lelőtték Ljubljana fölött. A két áldozat egyike szlovén volt. A soknemzetiségű Jugoszláviában őszintén hívő Milan Aksentijevic, a Jugoszláv Néphadsereg tábornoka katonáival a laktanyában rekedt:

"Rájöttem, hogy ez már nem lázadás vagy politikai demonstráció, hanem háború. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor belül megtörtem. Rádöbbentem, hogy meg akarnak ölni, le akarnak lőni minket, hogy Jugoszlávia nem létezik többé, és már nem élünk együtt velük."

A Jugoszlávia védelmére felesküdött hadsereg vezetése megdöbbenve tapasztalta, hogy a háború harmadik napján Szlobodan Milosevics, Szerbia elnöke megvonta a támogatást a hadseregtől. Úgy gondolta, hogy Jugoszlávia nem létezik többé, a szerbeknek nem érdekük a távoli szlovénekkel háborúzni, az erőket érdemesebb a szomszédos Horvátországra összpontosítani, ahol nagyobb tömbökben élnek szerbek.

A közvélemény ekkor erről még mit sem tudott. Egy 180 harckocsis menetoszlop hagyta el Belgrádot. A szerb lakosok éljenezték őket, azt hitték, a katonák Szlovéniába mennek "rendet csinálni". Valójában a szerb-horvát határ közelében foglalták el állásaikat: készültek a Horvátország elleni háborúra.

A jugoszláv oldalon 44 katona halt meg (köztük szlovének), a szlovénekén 18. Köztük véletlenül arra tévedt külföldi autósok, akik rossz helyen voltak rossz időben.