Benedek
-2 °C
14 °C

1982: Leonyid Brezsnyev halála

11.10.

2008.11.10. 09:45
145 hozzászólás

November 7-én még a Lenin Mauzóleum mellvédjéről integetett "az erőt sugárzó díszszemlén" az egész szovjet párt- és állami vezetés Leonyid Brezsnyevvel az élen, és a főtitkár még beszédet is mondott:

"A világ jelenleg bonyolult időszakot él át, az imperialisták által a szocializmus és a nemzeti felszabadító mozgalmak ellen minden fronton kibontakoztatott támadás bonyolultabbá tette a nemzetközi helyzetet - idézte Brezsnyevet a Népszabadság. - Minden szükséges lépést megteszünk azért, hogy a háborús kalandok kedvelői sohase találják készületlenül a Szovjetuniót, s hogy a potenciális agresszor tudja: elkerülhetetlen,, megsemmisítő csapás vár rá. Erőnk és éberségünk minden bizonnyal megfontolásra késztet majd néhány túlságosan is forrófejű imperialista politikust."

Nos, az elkerülhetetlen, megsemmisítő csapás magára a 75 éves Brezsnyevre várt. A Komszomolszkaja Pravda egy évvel ezelőtt kiderítette, mi játszódott le Brezsnyev halálos ágyánál:

"Brezsnyev dácsáján vacsorázott, ott tért nyugovóra, s mikor reggel kelteni akarták, már nem élt. Próbálták szívmasszázzsal és szájon át való lélegeztetéssel magához téríteni, de hiába. Közben riasztották Jurij Andropovot, a párt politikai bizottságának tagját, Dmitrij Usztyinov védelmi és Andrej Gromiko külügyminisztert, valamint Brezsnyev kardiológusát, Jevgenyij Csazovot. Andropov, Gromiko és Usztinov ott helyben, a főtitkár halálos ágyánál megvitatta az utódlás kérdését. Usztyinov javasolta Andropovot, és ezt el is döntötték, vagyis a testőrök szerint ez előre elhatározott ügy volt."

A Népszabadság csak a november 12-i számában közölte a halálhírt, a fenti szaftos részletek nélkül. Abból viszont nem csináltak titkot, hogy a halálesetről egy napig hallgattak, csak november 11-én délelőtt 11 órakor mondták be a hírt a szovjet tévék és rádiók:

"Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa mély fájdalommal tudatja a párttal és az egész szovjet néppel, hogy 1982. november 10-én reggel 8 óra 30 perckor váratlanul elhunyt Leonyid Iljics Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke."

Lehet, hogy halála, ahogy a közlemény fogalmaz, mégsem volt váratlan? Abban az értelemben semmiképpen, hogy nagyon is várták már. Jevgenyij Popov orosz író így ír erről a Brezhnev's wake, avagy: Várd ki csak a végét! című írásában:

"Tömött metróban kora reggel értelmiségi újságot olvas. Másik értelmiségi belenéz az újságjába, meglát egy gyászkeretet, s reménykedve kérdi: Csak nem? - Ugyan, dehogy - legyint lemondóan az újságtulajdonos."

Visszatérve a Népszabadság gyászszámához: a címoldalt az SZKP Központi Bizottságának, a Legfelsőbb Tanács elnökségének és a Szovjetunió Minisztertanácsának üzenete uralta. Tartalmát tekintve: a veszteség súlyos, Brezsnyev élete elválaszthatatlan a Szovjetunió történelmének legfontosabb évtizedeitől, életét a békeharcnak szentelte, a munkásosztály, a kolhozparasztság és a népi értelmiség a szomorúságban is számíthat a pártra és a Brezsnyevi politika folytatására.

A címlapon tudatták még, hogy a szovjet vezetés bizottságot hoz létre Brezsnyev temetésének megszervezésére Jurij Vlagyimirovics Andropov elnökletével (akinek volt füle, az tudhatta: ez annyit tesz, hogy ő lesz az utód; a bizottságban benne volt további két utód: Gorbacsov és Csernyenko, és - talán a vicc kedvéért - Tyereskova, a világ első női űrhajósa), négy gyásznap lesz iskolaszünettel, a temetés alatt 5 perc teljes leállással, szirénázással. És a félreértések elkerülése végett közölték az orvosi zárójelentést is:

"A betegségről és a halál okáról kiadott orvosi zárójelentés megállapítja, hogy Leonyid Iljics Brezsnyev aorta- (főverőér-) tágulatban szenvedett. Hozzájárult ehhez a hasi aorta körülírt tágulata, a szívkoszorúerek elmeszesedése miatti szűkület, a szívizom vérellátási zavara - amely szívritmuszavarral párosult - és az elszenvedett infarktusok után bekövetkezett szívizom-elfajulás. November 10-én, moszkvai idő szerint 8 és 9 óra között a szív működése váratlanul megállt. A boncolás megerősítette a diagnózis megállapításait."

A címlapra elfért még Kádár János, Losonczi Pál és Lázár György távirata, és egy rövid jelentés arról, hogy a halál másnapján ülésező Központi Bizottság mély megrendüléssel fogadta a hírt és néma felállással adózott az elhunyt emlékének.

"Kádár János elvtárs felszólalásában méltatta Leonyid Iljics Brezsnyev elvtársnak, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő személyiségének, népünk igaz barátjának nagy érdemeit a békéért, a szocializmusért és a társadalmi haladásért folytatott harcban."

A második oldalon tudósítás jelent meg arról, hogyan fogadták a hírt a moszkvaiak:

"Percek múltán mindenki tudta, hogy mi történt. Gépkocsik, amelyekben szólt a rádió, megálltak az út szélén és vezetőik kikiáltottak a gyalogosoknak. Ismeretlen emberek verődtek szótlan csoportokba. Munkahelyeken - gyárakban, üzemekben, iskolákban - szinte bénultságot okoztak a rádióbemondó szomorú szavai, de azután mindenki fegyelmezetten folytatta munkáját. Bár a déli, koradélutáni órákban a szűkszavú gyászhíren kívül mást még nem közöltek, és a dolgozókat erre nem hívták fel, mégis a legtöbb üzemben és hivatalban spontán gyűléseket tartottak, ahol fájó szívvel és szomorú szavakkal emlékeztek meg Leonyid Brezsnyevről. (...) Csütörtök este a szovjet rádióadókon gyászzene szól, szimfonikus hangversenyt közvetít a televízió valamennyi csatornája."

A fenti szöveggel érdemes összevetni a már idézett Popov benyomását a halálhír bejelentését követő órákról:

"Brezsnyev már jóval azelőtt vicchőssé avanzsált, mielőtt a tévé- és rádióbemondók bejelentették a drága Leonyid Iljics elhunytát, jóval azelőtt rituális bábuégetések tárgya lett, mielőtt végre tényleg felhangzott az utcai hangszórókból a végeérhetetlen gyászzene. Elsiratni legfeljebb rokonai siratták el - fia, a derék külkereskedelmi miniszterhelyettes, lánya, a belügyminiszter-helyettes neje, sógornője, a belügyminiszter felesége -, az ország viszont jó kis tragikomédiának fogta fel. Ezért volt az, hogy azon a gyászos novemberi napon oly szokatlan élénkség tanúja lehetett bárki a moszkvai utcákon, lakásokban, társbérletekben."

Hogy valójában hogyan fogadta Moszkva a halálhírt, azt ma már nehéz eldönteni, aki ott volt, bizonyára tudja. Közéjük tartozik Sugár András, aki ugyan Leningrádban szerzett diplomával a zsebében 102 országba jutott el külpolitikai újságíróként, az idén megjelent könyvében azonban megvallja: mennyire nehéz küzdelmet kellett vívnia a Kádár-korszakban a hazai párt- és állami vezetéssel. Mivel a nevéről ma már mindenkinek az jut az eszébe, hogy ő volt az a tévékommentátor, aki elsírta magát a Brezsnyev-temetésen - és az általános iskolásként nagymamájánál betegeskedő szerző maga is így emlékezik -, így memoárkötetében sem tudta megkerülni a témát: Brezsnyev-sirató? címmel egy egész kis fejezetet szentel neki. Aki még nem olvasta, annak a lényeg röviden összefoglalva: Sugár a saját emlékei szerint nem sírt, röhögve meg mégsem közvetíthette a temetést.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!