1992: Göncz Árpád Turul-szobrot avat

11.28.

2008.11.28. 08:12

A Turul jegyében telt Tatabánya városának utolsó novemberi hétvégéje. Ezüst Turul-díjat és Jutalom Turul-emlékplakettet adományoztak, és mindennek betetőzéseként felavatták a restaurálás után visszaállított Turul-szobrot. Alig több mint egy hónappal voltunk Göncz Árpád köztársasági elnök október 23-i beszédének megzavarása után, és úgy hírlett: a bőrfejűek itt is valami hasonlóra készülnek, a Turul-szobrot ugyanis maga az elnök avatta fel.

A beszédet megzavarni végül nem tudták a szélsőségesek, akik éppen úgy jelképüknek tartották a Turult, mint a tatabányaiak. Az államfő beszédéből a Népszabadság ezt az idézetet tartotta érdekesnek:

"Jó, hogy ha jelképesen is, de az új évezred küszöbén is itt van velünk a turulmadár, hiszen azt hirdeti, hogy a magyarság fennmaradt a hadak útján, e háborúk gyötörte tájon. Megőrizte hazáját - ha csonkult hazát is -, megőrizte magyarságát. És tudom, hogy a hitét is megerősítette. Azt a hitet, ami népünket a legreménytelenebb helyzeteken is átsegítette."

A tudósítás szerint az elnöki beszéd után színes folklórműsor zárta az avatóünnepséget.

A tatabányai turulnak ez volt különben a második avatóünnepsége. Az első nagyjából 11 évet csúszott, mert a millenniumi ünnepség helyett, jó magyar szokás szerint, csak 1907-re készült el.

De volt itt más is. Ahogy a szkinhedek, úgy a Népszabadság is nagy erőkkel készült a szoboravatásra. Két munkatársuk is elvegyült a bőrfejűek között. Egyikük maga Gál Zoltán, a későbbi szocialista házelnök fia, későbbi MSZP-politikus, aki egy Hacsek és Sajót megszégyenítő párbeszédet idéz:

"– A rendőrök lépten-nyomon igazoltatnak, motoznak.

– Motoznak? Elvettek valakitől valamit?

– Igen, a haveromtól egy baseballütőt.

– Miért volt nála ütő?

– Meccsen volt.

– Baseballmeccsen?

– Nem. Fradi-meccsen."

(Egy hajtás a sportrovathoz: Uj Péter itt éppen azon bosszankodik, hogy a Fradi csak második a bajnokságban, miután hazai pályán nem tudta legyőzni a Nyíregyházát. Nem, nem az NB II-ben, az NB I-ben. Az ínyenceknek a góllövőlista élcsoportja: 9: Répási, 8: Sallói, 7: Füle.)