1990: Kokaint találnak a malátalében

2009.07.28. 13:37 Módosítva: 2009.07.28. 13:39

1990. július 28-án kómába esett az Egyesült Államokban egy férfi, aki megivott egy fél üveggel az üzletben vásárolt Pony Malta de Bavaria nevű malátaléből. „Ez mérgezett, rossz az íze” – mondta a History.com szerint az éppen a munkahelyére tartó Maximo Menendez, mielőtt elvesztette az eszméletét. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) hamarosan kiderítette, hogy a kubai férfi által Floridában vásárolt üvegben nagy mennyiségű kokain volt.

malta

A férfi szíve a kórházba szállítás közben megállt, de a mentőknek még sikerült újraéleszteniük, végül a kómába esett Menendezt lélegeztető gépre kapcsolták. Többé már nem tért magához, augusztus elején agyhalottnak nyilvánították, írja a The New York Times. Augusztus 21-én, alig egy hónappal a baleset után lekapcsolták a gépekről.

Az FDA emberei feltételezték, hogy egy félresikerült csempészakcióval állnak szemben, ezért azonnal bevonták a helyi boltok polcairól az italt. Emellett figyelmeztették a lakosságot a veszélyre, mivel a Dél-Amerikából importált malátalevek nagyon népszerűek Floridában.

Végül a több ezer lefoglalt üvegből negyvenötben találtak kokaint, átlagosan ötezer dollár értékben. „Ránézésre senki sem tudta volna megmondani, hogy nem a szokásos malátalé van a sötét színű üvegekben" – mondta Clifford Purdy, az FDA egyik munkatársa.

A Menendez által megivott Pony Maltát Kolumbiában készítik, ahol különösen kedvelt ital, havonta 40 millió üveggel adnak el belőle. A hatóságok vizsgálata során kiderült, hogy a kokaint is tartalmazó üvegeket nem a Pony Maltát gyártó Bavaria szállította az Egyesült Államokba. Már az is felkeltette az FDA figyelmét, hogy az összes lefoglalt üveg eltért az USA-ban forgalmazott mérettől, és a kizárólag Kolumbiában árult változattal egyezett meg.

A nyomozás még évekig folytatódott, végül 1993-ban ítéltek el két embert a kokaint is tartalmazó, csempészett Pony Malták ügyében. Menendezen kívül senki sem került kórházba a malátalébe rejtett kokain miatt.

malta450

Az elmúlt évtizedekben egyre kreatívabb módszerekkel próbálkoztak a kokaincsempészek, akik már 1991-ben használtak kokainból készített, kutyák szállítására használt ketrecet. 2009-ben Spanyolországban találtak kokainból készült gipszet, valamint kokainból készült étkészletet, de döglött cápa gyomrából is előkerült már a drog.

2009-ben a Red Bull egyes termékeit betiltották Németországban, mert az ottani hatóságok szerint az energiaitalok nyomokban kokaint tartalmaztak. A cég saját vizsgálata ugyanakkor cáfolta a német eredményeket. Ennek ellenére hasonló feltételezések miatt Kínában és Tajvanon is több ezer energiaitalt vontak vissza. Legutóbb július elején foglaltak le Várnában egy borszállítmányban érkező kokaint, az 1020 palackból mindössze hatvannyolcban találtak bort a vámosok.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport