Auguszta
-3 °C
2 °C

1988: A nézők közé zuhan egy repülő

2009.08.28. 15:48
128 hozzászólás

1988. augusztus 28-án a nyugat-németországi Ramstein közelében lévő amerikai légibázisnál történt az egyik legtöbb halálos áldozatot követelő baleset a légi bemutatók történetében. Az olasz légierő három repülője összeütközött, az egyik pedig lángolva az eseményre kilátogató több százezer néző közé zuhant. Hetvenen életüket vesztették, több százan pedig súlyosan megsebesültek a balesetben, amelyről a Rammstein zenekar is a nevét kapta.

210px-Etar 280888 2

A légibázison az amerikai-német barátság jegyében minden évben tartottak nyílt napot, amelyet a NATO tagországok és az Egyesült Államok légierejének bemutatójával koronáztak meg. A légi bemutatók népszerűsége sok országban a focimeccsekével vetekszik, írja a BBC. Ennek megfelelően Németországban háromszázezernél is többen látogattak ki az eseményre, annak ellenére, hogy környezetvédők és helyi ellenzéki pártok még a bemutató napján is tüntettek a szerintük káros, zajos és veszélyes rendezvény ellen.

A nap csúcspontja az olasz légierő Frecce Tricolori (Háromszínű Nyilak) műrepülő csapatának bemutatója volt. Az 1930-ban alapított műrepülő csapat tíz Aermacchi MB-339-esével látványos gyakorlattal készült: az „Átdöfött Szív” nevű mutatványban a formáció kilenc gépe két csoportban egymással szembe repülve egy szívet formáz, miközben a tizedik gép nagy sebességgel "átdöfi" a szivet.

A több tévétársaság által megörökített bemutatón azonban az egyik gép nekirepült két másiknak, majd lángolva a közelben álló nézők közé zuhant. A gépek a balesetkor nagyon alacsonyan repültek, ezért az összeütközés és az irányíthatatlan repülő becsapódása között csak másodpercek teltek el. A felrobbanó gép darabjai több autót és a helyszínen felállított büféket is eltalálták, amelyek szintén kigyulladtak, a területet sűrű fekete füst lepte el, írja a The New York Times.

Egy másik gép pont a helyszínen várakozó mentőhelikopterre zuhant, de mentősök későbbi nyilatkozatai szerint a segítségnyújtást az is nehezítette, hogy nem hangolták össze a német és az amerikai mentőegységek munkáját, amelyek a La Républicain Lorrain szerint így többször egymást is akadályozták. A helyszínen kialakult káoszban először azt sem tisztázták a két ország csapatai, hogy hova szállítják a sérülteket, ezért az egyik közeli kórházat felkészületlenül érte a sebesültek száma. Ennek ellenére végül sikerült a sebesültek többségét időben megfelelő ellátáshoz juttatni.

ramstein crash

Harmincan a helyszínen életüket vesztették, további negyvenen pedig a következő hetekben haltak bele súlyos sérüléseikbe. Négyszázan szenvedtek súlyos égési sérüléseket, de az összes sérült száma a dw-world.de szerint meghaladta az ezret.

A német kormány azonnal lemondott egy szeptemberre tervezett másik légi bemutatót, és a következő három évben nem rendeztek hasonló rendezvényt az ország területén. Bár az olasz légierő közlése szerint mindhárom pilóta tapasztaltnak számított, együtt kilencezernél is több órát repültek már, a vizsgálatok végül a tévéfelvételek alapján megállapították, hogy egyikük túl gyorsan és túl alacsonyan repült, miközben a megengedettnél sokkal közelebb ment társaihoz.

A korábbi években több súlyos baleset is történt légi bemutatókon, ezért a ramsteini eset után több országban is felülvizsgálták és szigorították az ilyenkor érvényes biztonsági előírásokat. Tovább szélesítették a biztonsági sávot a gépek és a nézők között, valamint megtiltották, hogy a repülők a közönség irányába hajtsanak végre gyakorlatokat.

Így sem sikerült azonban teljesen megakadályozni az újabb baleseteket. Az egyik legtöbb halálos áldozatot követelő baleset 2002 júliusában történt Ukrajnában, amikor az egyik vadászgép szárnya megsérült és a nézők közé zuhant. Nyolcvanöten vesztették életüket, további százan pedig megsebesültek. Legutóbb 2009. augusztus közepén egy légi bemutató főpróbáján ütközött össze három orosz vadászgép a Moszkvához közeli Zsukovszk felett. A balesetben az egyik pilóta életét vesztette, egy gép pedig egy falu külterületére zuhant, ahol két ház kigyulladt és többen súlyos égési sérüléseket szenvedtek.