Ábrahám
17 °C
29 °C

1979: Elfoglalják az Egyesült Államok teheráni nagykövetségét

2009.11.04. 14:00
52 hozzászólás

Harminc éve, 1979. november 4-én a teheráni egyetem pár száz feltüzelt, szélsőséges muszlim diákja elfoglalta az Egyesült Államok iráni nagykövetségét. Bár az akciót kitervelő kis csoport eredetileg csak erődemonstrációnak szánta a pár naposra tervezett megszállást, az végül 444 napig tartó túszdrámává alakult, minden idők egyik legrosszabbul sikerült mentőakciójával.

A teheráni diákok alaposan beleköptek a geopolitikai levesbe, akciójuk közvetlen hatással volt az iráni forradalom végkimenetelére és az 1980-as amerikai választásokra, közvetve pedig még a Szovjetunió sorsára és a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokra is.

teheran us

Iránban 1953 óta az amerikai titkosszolgálat által hatalomba segített Mohammad Reza Pahlavi sah uralkodott. A hetvenes évek második felére vált forróvá a helyzet, a sah rendkívül népszerűtlenné vált és megerősödtek a baloldali nyugati ideológiával és fundamentalista síita tanokat keverő ellenzéki áramlatok. Ez igen kellemetlenül érintette az amerikaiakat, hiszen az Arab-öböl olajban gazdag térségének két erős arab hatalma, Szíria és Irak akkorra baloldali világi rezsimek uralma alatt volt. Szaúd-Arábia, az amerikaiak későbbi térségbeli szövetségese pedig csak ekkoriban kezdett meggazdagodni a hetvenes évek eleji olajválság nyomán egekbe szökött olajárnak köszönhetően. Ráadásul Szaúd-Arábia ekkor inkább tűnt fundamentalista, Nyugat-ellenes államnak, mint potenciális szövetségesnek.

Felhergelték az irániakat

Mohammad Reza Pahlavi
Mohammad Reza Pahlavi

Ezért bár a sah uralma ellen széleskörű, az iszlám szélsőségesek mellett a polgári demokratáktól a világi baloldaliakig a politika teljes spektrumát felölelő koalíció lázadozott, Jimmy Carter kormánya a végsőkig kiállt Pahlavi mellett. Carter még 1979-es újévi üzenetében is támogatásáról biztosította a CIA által kiképzett titkosszolgálata rémuralmára támaszkodó uralkodót, a végletekig hergelve ezzel az irániakat. Nem csoda, hogy a 79 februárjában győztes forradalom napjaiban pár napra meg is szállták az amerikai követséget.

Carterék ezután, bár továbbra is a sahot támogatták, tárgyalásokat kezdtek a forradalmi - ekkor még nem az ajatollahok irányítása alatt álló - kormánnyal is. Hiszen komoly érdekük volt, hogy fenntartsák befolyásukat a Szovjetunióval közvetlenül határos, így hírszerzési szempontból is kiemelten fontos országban. Ám októberben megengedték a sahnak, hogy előrehaladott rákját a világhírű Mayo klinikán kezeltesse. Ezzel újra komoly indulatokat váltottak ki Iránban, mert ezt az amerikai beavatkozás egyértelmű jeleként értelmezték.

Akár a szovjet követséget is megszállhatták volna

Ez nagyon jól jött annak az öt diáknak, akik Ebrahim Asgarzadeh vezetésével már szeptemberben eltervezték az amerikai követség elfoglalását. Eleinte még a szovjet követség elfoglalása is szóba került, mert a Szovjetuniót "Isten-ellenes, marxista rezsimnek" tartották, és az iráni forradalmi erők belharcaiban a kommunisták legyőzése legalább olyan fontosnak tűnt, mint a polgári erők kiszorítása. Végül 3:2 arányban döntöttek az amerikai követség elfoglalása mellett.

Ebrahim Asgarzadeh
Ebrahim Asgarzadeh

Eredetileg nem terveztek túszejtést. "A célunk a tiltakozás volt az amerikai kormányzat ellen, pár órára akartuk csak elfoglalni a követséget" - nyilatkozta a követségfoglalás 25. évfordulóján Mark Bowdennek, a The Atlantic újságírójának Asgarzadeh. A diákok egy másik vezetője, Mirdamadi Bitaraf egy másik interjúban úgy emlékezett, hogy egy hétre akarták megszállni az épületet. A lényeg, hogy egyikük sem gondolt hosszas megszállásra.

Az ajatollah kedvére tettek

Hogy végül mégis 444 napig tartottak fogva 53 amerikai követségi munkatársat, abban nagy szerepe volt a véletleneknek. Kezdődött azzal, hogy Khomeini ajatollah, az iszlámisták vezére váratlanul a túszejtők mellé állt. Pedig amikor a forradalmi kormány mérsékelt külügyminisztere, Ebrahim Jazdi tájékoztatta a túszszedésről, első reakciója még az volt, hogy "menjetek oda és rúgjátok ki őket [a követséget elfoglaló diákokat]". Mire azonban Jazdi visszaért Teheránba Kumból, Khomeini bázisáról, az ajatollah a rádióban már második forradalomról beszélt, a követséget pedig "amerikai kémfészeknek" minősítette.

Eddigre nyilván meglátta az esélyt a leszámolásra a forradalmi mozgalom mérsékeltjeivel. A következő hónapokban sorra lehetetlenítették el a polgári erők képviselőit, nem egyszer azzal a váddal, hogy amerikai kémek. Mindezt arra alapozták, hogy 1979 első hónapjaiban tárgyaltak az új kormány felé nyitni próbáló amerikai diplomatákkal.

Ebben Khomeini segítségére voltak a kommunisták is, akik szintén ellenfélt láttak a polgári erőkben. Fordított esetben, ha a diákok a szovjet követséget szállták volna meg, Khomeini aligha számíthatott volna támogatásukra. A kommunisták, a Modzsahedin e Kalk mozgalom ekkor még nem sejthette, hogy Khomeini hamarosan velük is leszámol - jellemző, hogy a kalkik az Irak-iráni háborúban már Irak oldalán szálltak harcba.

Megbuktatták Jimmy Cartert

A túszejtők így végül közvetve hozzájárultak példaképük, Khomeini végső diadalához is. De legalább ekkora szerepük volt Jimmy Carter bukásában. Az amerikai elnök 1980-ban több kísérletet is tett a válság diplomáciai rendezésére. A megoldáshoz legközelebb talán a sah 1980. július 27-i halálát és az Irán elleni iraki inváziót követően jutott, hiszen ekkor egyrészt elhárult a sah visszatértének fenyegetése, másrészt Irán számára hirtelen fontossá vált, hogy a hadsereg amerikai gyártású fegyvereihez megfelelő utánpótláshoz jusson. Eddigre azonban Carter már meggyengült. Részben a világtörténelem egyik legbalsikerűbb túszmentő akciója miatt, amely teljesen megsemmisítette elnöki tekintélyét, és nagy szerepet játszott abban, hogy az 1980. novemberi választásokon Ronald Reagan megsemmisítő vereséget mérjen rá.

iran450

A túszok kiszabadításáért 1980. áprilisában indított Saskarom-akció már a kezdet kezdetén kockázatosnak ígérkezett. Az amerikaiaknak nem voltak megfelelő hírszerzési forrásaik - ügynökeik a teheráni követség foglyai voltak. A térségben megfelelő bázisaik sem voltak, így a túszmentő helikoptereknek az Arab-öbölből kellett indulniuk a hatótávolságukon kívül eső Teheránba.

Ezért közbe kellett iktatni egy sivatagi leszállást Irán mélyén, ahol ideiglenesen bázist is ki kellett volna építeniük. A tervbe hiba csúszott, a landoló amerikai gépek szembetalálkoztak egy benzincsempész teherautóval. Kilőtték, de a keletkező tüzet kilométerekről is látni lehetett. A terv kitudódott, de eddigre már nyolc amerikai helikopter semmisült meg egy homokviharban, egy sérült helikopter pedig nekiütközött egy C130-as szállítógépnek. A mentőakciót fel kellett függeszteni, de eddigre már nyolc amerikai katona meghalt.

A balsikerű akcióban lezuhant gépek
A balsikerű akcióban lezuhant gépek

Ráadásul a menekülő amerikaiak hátrahagyták a mentőakció terveit, ezek alapján az irániak azonosítani tudták az amerikaiak teheráni segítőit, végső csapást mérve ezzel a CIA iráni ügynökhálózatára.

Afganisztánig, és azon is túl

A követségfoglalás közvetettebb következménye az afganisztáni szovjet bevonulás volt. A szovjetek 1979. december 25-én vonultak be Afganisztánba, ahol addig csak tanácsadókkal képviselték magukat. Korabeli szovjet források szerint eredendően Moszkva nem akart közvetlenül is szerepet vállalni Afganisztánban, de úgy vélték, hogy az Egyesült Államok látható gyengesége lehetőséget adott a háború megvívására. Másrészt egy szélsőséges iszlám rezsim hatalomra kerülése Iránban szintén érv volt a megszállás mellett.

Azt nem sejthették, hogy ezzel csapdába sétáltak, és hogy a CIA végül intenzív segítséget nyújt a megszállás ellen harcoló modzsahedeknek.

iran451

Köztük is elsősorban a pakisztáni titkosszolgálat által preferált szélsőséges iszlámistáknak, akik a szovjetek kiverése után megágyaztak a talibánnak, amely végül biztos hátteret nyújtott az Egyesült Államok elleni csapásra készülő iszlámista terroristáknak.

Egy utolsó pofon

De kanyarodjunk vissza a követségfoglaláshoz. Bár Carter elbukta a novemberi választást, elnöksége utolsó hónapjait a túszdráma megoldásának szentelte. Végül az Egyesült Államok elérte a túszok szabadon bocsátását. Ehhez kellett befagyasztott iráni vagyon zárlatának feloldása, Washington ígérete, hogy nem avatkoznak többet Irán belügyeibe és a mostanában a reformpárti irániak mellé állt forradalmi vezető, az akkor a népi gyűlésben elnöklő Haszemi Rafszandzsani meggyőzése is.

Hazatérés 444 nap után
Hazatérés 444 nap után

A megállapodást 1981. január 19-én, Carter elnökségének utolsó napján Algériában írták alá. Utolsó pofonként az irániak 1981. január 20-án, pár perccel Ronald Reagan beiktatása után engedték szabadon a túszokat.