Koronavírus adatok

2022. jan. 25.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Pál
-9 °C
2 °C

Nem csak választáskor kéne disznót vágni

2008.02.27. 17:03
A szavazatvásárlás rengeteg formájára emlékeztek a nyírségi romák, amikor tavaly egy WC-ügy kapcsán összebalhéztak a helyi politikusokkal. Az utcai vitában a Hír tévé állítólagos telefonálóját, a lungodromos Tejfel Lászlót is megvádolták azzal, hogy pénzért kampányolt.

A Hír tévé a múlt héten tett közzé egy telefonbeszélgetést azt állítva, a felvétel bizonyítja, hogy az MSZP a nyírségi romák között pénzért akar voksokat vásárolni a népszavazásra.

Ne fárasszá!

A bizonyító erejűnek szánt felvételről azonban kiderült, hogy hamisítvány. Az MSZP-sek szerint a Fideszhez kötődő Lungo Drom tagja, Tejfel László álnéven hívta fel Veres János pénzügyminiszter helyi kampányfőnökét azzal, hogy már "kellene egy kis dohány", azaz, hogy a szocialistáknak pénzt kellene adniuk neki, mert már a fideszesek is járják a falvakat. Tejfel korábban tagadta, hogy köze lenne a felvételhez. Az Index kérdésére csak annyit reagált, "ne fárasszá' már ezzel". Kedden viszont az MTV-nek elismerte, hogy ő is ott volt, amikor a Hír tévé egy általa ismert emberrel felhívatta Tóth Viktort, Veres kampányfőnökét. Tejfel azt azonban nem akarta elárulni, hogy ki beszélt az MSZP-s kampányfőnökkel.

Beleszólt a WC-ügybe

Tejfel László, aki az Országos Cigány Önkormányzat több frakciójában is megfordult már, tavaly az Index kamerája előtt vitatkozott a választások előtt "szokásos" vesztegetésekről. A felvétel 2007. augusztus 30-án készült Nyírmihálydiban, a polgármesteri hivatal kerítése előtt. Akkor az Index arról számolt be, hogy a településen hepatitis-járvány tört ki. A polgármester visszatartotta a megbetegedésekben érintett cigánytelep lakóinak járó állami segélyeket, és azt mondta, addig nem kapnak pénzt az emberek, amíg nem építenek rendes WC-ket.

Az érintett cigánytelep lakói közül többen is összegyűltek azon a pénteken a hivatal előtt. Várták az öt budit, amit Horváth István, a megyei cigány önkormányzat vezetője adományozott. Felvonult több helyi cigány politikus is, és várakozás közben parázs vita tört ki. A helyiek azt sérelmezték, hogy a polgármester a budibotránnyal lejáratja őket, bezzeg a választás előtt olcsó disznóval lekenyerezte a cigány választókat. Így terelődött a szó arra, hogy kampány idején a politikai erők lekenyerezik a cigányokat, utána viszont elfelejtik őket.

Két párt, két telep

Néhányan felvetették, hogy azért nem hatékony a cigány önkormányzat, mert annak vezetői is benne vannak a pártok megvesztegetési ügyeiben. A filmben látható, először megszólaló fehér inges, fekete mellényes férfi Tejfel Lászlónak éppen azt magyarázta, hogy ő is részt vett a lefizetéses kampányban. A férfi állítása szerint Tejfellel együtt osztott pénzt, hogy a cigányok úgy szavazzanak, ahogy arra az adományozók kérik. Tejfel értetlenkedett, és mint a filmen látszik, tagadta a vádat.

A cigányok arról is beszéltek, hogy Nyírmihálydi két romatelepét a nagy pártok felosztották maguk közt. Van fideszes és MSZP-s telep is, a filmen az utóbbiban élők láthatók.

Többen is arról beszéltek, hogy a 2006-os választások idején a szavazóhelyiségek előtt pénzt adtak a cigányoknak. Cserébe megfelelő voksot kértek tőlük.

Tejfel hangja

Az alábbi hangfelvételen két beszéd részleteit vágtuk egymás mellé. Az egyiken Tejfel László beszél az Index Nyírmihálydiban készült videóján. A mellé vágott részletek a Hír tévé által közzétett telefonbeszélgetésből valók, annak az embernek a hangja, aki felhívta Tóth Viktort. Tejfel azt állítja, hogy ez a hang nem az övé. Most lehetősége van összehasonlítani a valódi Tejfelt és az ismeretlen telefonálót:

(Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke szerint Tejfel soha nem volt az önkormányzat pénzügyi bizottságának az elnöke. Kolompár szerint Tejfel rövid ideig az előző elnök, Horváth Aladár idején volt a testület tagja.)



  • Vennék
  • Hírek