Az MTV szinte ingyen adott archív anyagokat a Millenárisnak

Komoly árbevételekről mondott le a veszteséges MTV, mikor jóval a piaci árak alatt, szinte ingyen engedett át archívumából 120 órányi anyagot a Millenáris Kht.-nek - tudta meg a Népszabadság. Ugyanakkor a Millenáris Park működtetőjétől a tévé darabonként kétmillió forintért olyan felvételeket vásárolt, amelyeket a társaság saját filmtára számára készített – derül ki a lap által most megismert szerződésekből.
Alig hozott hasznot az MTV-nek az archívumához beérkezett eddigi legnagyobb megrendelés. A Millenáris Kht. alkotásonként száz forintért vetíthette le az MTV filmtárából beszerzett produkciókat. A szerződést tavaly írta alá Mendreczky Károly tévéelnök. A köztévé vállalta a megrendelt produkciók kikeresését, átírását, és ehhez kazettákat is biztosított.

Wermer tanácsadó intézte

"Normális" esetben az MTV külön pénzt kér az anyagok kikutatásáért, az átírásért – a kazettára másolása percenként 500-700 forint –, és jogdíjat is kell fizetni, melynek összegét nyilvános vetítések esetén külön megállapodás alapján állapítja meg. Ehhez képest mindösszesen 2,5 millió forintot fizett ki a kht.

Az MTV-ben Szenes Andrea alelnöki tanácsadójaként Wermer András közbenjárt azért, hogy a tévé megkösse a megállapodást. Ezt Wermer kedden bíróság előtt jelentette ki. Orbán Viktor nem hivatalos tanácsadója – mint arról korábban beszámoltunk – üzletileg érdekelt volt a Millenáris Park felépítésében és üzemeltetésében is.

Szabó ellenezte

A Wermer által támogatott szerződés első változatát azonban az előző tévéelnök, Szabó László Zsolt nem volt hajlandó aláírni, mert azt a tévé számára előnytelennek ítélte. A tervezetnek a része volt az is, hogy az MTV százmillió forintért megvásárolja száz, a Millenáris Parkban tartott rendezvény közvetítését.

Az Ezüsthajó készített felvételeket

Szabó távozása után a közvetítésekről végül szintén Mendreczky írt alá szerződést. A feltételek azonban a korábbinál rosszabbak. Egy a Népszabadság által megismert szerződés szerint az átvett anyagok darabjáért a korábbi ár dupláját, kétmillió forintot fizetett a köztévé. A felvételeket abból a tárból vette meg a tévé, amelyeket a Millenáris Kht. saját magának készíttetett. A társaság mindeddig 400 millió forintért rögzített eseményeket, a felvételeket az Ezüsthajó Kft. készítette.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37