A rendőrség téged is látni fog

2007.03.13. 16:42
Bemutatták a BRFK műveleti központját, ahonnan térfigyelő kamerákkal, számítógépekkel követik és irányítják majd a március 15-i rendőri biztosítást. A rendőrség minden képet, rádión elhangzó beszélgetést rögzít, és pontosan dokumentálják a kiadott parancsokat is, hogy később bizonyítható legyen a tüntetők vagy a rendfenntartók által elkövetett jogsértés.

A rendőrség Teve utcai székházában lévő műveleti központ egyelőre kevéssé hasonlít a hollywood-i filmekből ismert high-tech irányítóteremhez, ahonnan minden látható és követhető.

A sajtóbemutatón néhány embert lehetett látni, amint rádiók és számítógépek előtt ülnek. Egyikük a mindenki által letölthető Google Earth-ön vizsgálgatta Budapest műholdas látképét. A falra számítógépek képernyőképét, térképeket, és a térfigyelő kamerák felvételeit vetítette egy projektor, amelyre nagy betűkkel azt írták rá, hogy „bűnyügy”.


Bűnyügy
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Miközben Komáromi Endre, az ORFK közrendvédelmi főosztályvezetője ismertette az új agytröszt feladatait, a BRFK műveleti központjának munkatársai az egyik televízión a CNN Szomáliáról szóló riportját követhették nyomon..

Egyik-másik térfigyelő kamera egyébként nagyon jó minőségű képet ad, a zoomolásnál jól kivehető volt a Roosevelt téren kanyarodó autó rendszáma, és a park füvén ücsörgő emberek arca.

Budapesten 680 térfigyelő kamera működik, mondta Komáromi Endre, a rendőrség kérésére a műveleti központban azoknak a képét is láthatják, amelyek fontosak lehetnek a március 15-i rendezvények rendőri biztosításához. A nagyobb rendezvényeken olyan rendőrségi kisbuszok is feltűnnek majd, amelyek kamerával rögzítik a történteket.

A műveleti központ egyrészt a rendőri biztosítás jobb irányítására szolgál. Minden rendezvényhez készül számítógépes dokumentáció, amelyen látható az irányító parancsnok neve, a kivezényelt erők létszáma és a szükséges térkép. A rendőri egységek olyan GPS alapú rádiókat használnak, amelyek alapján látható helyzetük és mozgásuk is. Mindez alkalmas arra, hogy az egységeket összehangoltan tudják irányítani.

Mint Komáromi Endre tájékoztatójából kiderült, a központ nem csak az események irányításában játszik szerepet. Tanulva az őszi eseményekből, a rendőrség az eddiginél pontosabban dokumentálja majd az eseményeket.

Ha rendbontás történik, archiválják az ott készült felvételeket, a rádión elhangzó üzeneteket és a rendőri vezetők által kiadott parancsokat. Így ugyanis később lehet bizonyítani vagy ellenőrizni a kétes eseteket, meg lehet nézni, követtek-e el jogsértést tüntetők vagy rendőrök.

Komáromi Endre hangsúlyozta: minden rendőr azonosító jelet visel majd, és nem fordulhat elő, hogy áthágják a szabályokat. A rendőrség nemzeti megbékélést, március 15-e méltóságteljes megünneplését szeretné, de ha a közrendet megbontják, helyre fogjuk állítani azt, hangsúlyozta Komáromi Endre.