Eloltották a tiszaújvárosi tüzet

2000.11.01. 22:57
Eloltották a Tiszaújvárosi Kõolajfinomítóban keletkezett tüzet. A Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője az oltást követően elmondta, hogy 3-as fokozatra visszaminősítették a kiemelt készültséget. A tűz valószínűleg azért keletkezett, mert nehéz fűtőolaj, gudron került a rendszerbe, amely 300 Celsius fokon önmagától belobbant, amikor egy szállítóvezeték megrepedt.
A legmagasabb fokozatú, 5-ös kiemelt tűzesethez vonult ki több mint száz tűzoltó 28 járművel Tiszaújvárosban szerda délután.

A tűz délután fél ötkor keletkezett, az oltás közel öt órát vett igénybe. Senki sem sérült meg, kitelepítésre nem volt szükség. A lángokkal több mint száz tűzoltó birkózott meg.

A tiszaújvárosi tűzoltóság ügyeletese elmondta, hogy a legmagasabb fokozatú, 5-ös kiemelt tűzesetről volt szó. Az ügyeletes hangsúlyozta: miután vegyi üzem gyulladt ki, automatikusan a legmagasabb fokozatot rendelték el.

Radványi László ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője az oltást követően elmondta, hogy 3-as fokozatra visszaminősítették a kiemelt készültséget.

Az oltás azért sikerült gyorsabban a vártnál, mert a rendszerből elfogyott az égő szénhidrogén származék, a gudron - tette hozzá az ezerdes.

Arra a kérdésre, hogy van-e már feltételezésük a tűz keletkezésének okáról, az ezredes úgy válaszolt, hogy nehéz fűtőolaj, gudron került a rendszerbe, amely 300 Celsius fokon önmagától belobbant, amikor egy szállítóvezeték megrepedt.

Nem került mérgező anyag a levegőbe

Radványi László elmondta azt is, a tűz kezdetekor ugyan némi szénmonoxid került a levegőbe, azonban ez igen rövid idő alatt megszűnt a légszennyeződés és nem is hagyta el az olajfinomító területét.

Az oltás után még hűtik az elfojtott tűz környékén lévő csővezetékeket és egyéb műszaki berendezéseket, hogy ha gudron maradt volna a rendszerben, az ne tudjon ismét fellobbanni.

A tűzoltók azzal számolnak, hogy éjfélre a Borsod, Heves és Szabolcs megyei 28 tűzoltó kocsi és az oltásban résztvevő tűzoltók visszatérhetnek állomáshelyére.

Felkai a kár várható nagyságáról egyelőre nem tudott tájékoztatást adni.

Nyomoz a Nemzetbiztonsági Hivatal?

A HavariaPress úgy tudja, hogy már a Nemzetbiztonsági Hivatal is nyomoz a tûz ügyében.

A Hírügynökség információ szerint az üzemben a szerdán dolgozó munkásokat kihallgatják. A Hírügynökség Nemzetbiztonsági Hivatalra vonatkozó információit egyelõre senki sem cáfolta és nem is erõsítette meg.