Szili Katalin az Országgyűlés elnöke

Szili Katalint, az MSZP elnökhelyettesét választották meg titkos szavazással az új parlament elnökévé. Az új házelnök azt ígéri nem a csatazajtól lesz hangos a T. Ház.
Szili Katalint, az MSZP elnökhelyettesét 355 igen szavazattal 21 ellenében választották meg titkos szavazással az új parlament elnökévé az Országgyűlés alakuló ülésén. Az újonnan megválasztott házelnök a politika és a politizálás szakmai és erkölcsi presztízsének visszaszerzését, valamint a parlament tekintélyének növelését szorgalmazta köszöntő beszédében. Az MSZP-s politikus szerint az ország többsége azt várja, hogy az elkövetkező négy év során "ne a csatazaj jellemezze a politikát, hanem a vitázó okosság vigye előre az ország ügyeit".

- Mint a demokratikus magyar parlament első női házelnöke itt, a legszélesebb nyilvánosság előtt ígérem önöknek, hogy munkámban ezeket a szempontokat fogom érvényesíteni - tette hozzá Szili Katalin.

Valamennyi tisztségviselőt megválasztottak és magalakult a Házbizottság is

A T. Ház alelnökei a következő ciklusban Dávid Ibolya (MDF), Harrach Péter (Fidesz), Mandur László (MSZP), Szájer József (Fidesz) és Wekler Ferenc (SZDSZ) lesznek majd. Jegyzőnek választották Juhászné Lévai Katalint (MSZP), Nagy Nórát (MSZP), Füle Istvánt (MSZP), Vidoven Árpádot (Fidesz), Lázár Jánost (Fidesz), Vincze Lászlót (Fidesz), Herényi Károlyt (MDF), Németh Zsoltot (MDF), Világosi Gábort (SZDSZ) és Béki Gabriellát (SZDSZ).

A tisztségviselők megválasztásával megalakult az Országgyűlés Házbizottsága is, amelynek tagjai Szili Katalin házelnök mellett Dávid Ibolya, Harrach Péter, Mandur László, Szájer József és Wekler Ferenc alelnökök, valamint Lendvai Ildikó (MSZP), Pokorni Zoltán (Fidesz), Balsai István (MDF) és Kuncze Gábor (SZDSZ) frakcióvezetők.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04