Személyesen Kósa Lajos tiltotta ki Gyurcsány Ferencet Debrecenből, jelentette be sajtótájékoztatóján Újhelyi István. Az MSZP alelnöke szerint a debreceni önkormányzat "Kósa Lajos személyes utasítására" kötelezte szerződésbontásra a Főnix csarnokot.
Újhelyi szerint az MSZP március 26-ra tervezett kampányrendezvényt a városba Gyurcsány Ferenc részvételével. A Főnix csarnokot a Páneurópai Ifjúsági Fórum Egyesület foglalta le február végén, majd március 3-án az MSZP területfoglalási engedélyt kért családi nap megrendezésére a csarnok környékére. Az önkormányzat ezután kötelezte a rendezvénycsarnokot szerződésbontásra, mondván a csarnokra nekik van szükségük.
"Debrecen fideszes vezetése megijedt Gyurcsány Ferenctől, attól, hogy nemcsak Orbán Viktor fórumára telne meg a 10 ezres nagycsarnok" - mondta Újhelyi. Elmondása szerint Debrecenbe érve döbbenten látta, hogy Gyurcsány Ferenc választási óriásplakátjait festékbombákkal megrongálták. "Sehol az országban ilyet nem tapasztaltam, csak Debrecenben" - mondta.
Újhelyi szerint 2002-ben a választási kampány időszakában Medgyessy Pétert tiltották ki Debrecenből, de Medgyessy Péter miniszterelnök lett, az MSZP megnyerte a választást. "Most Gyurcsány Ferencet tiltják ki Debrecenből, és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lesz, az MSZP megnyeri a választást" - jelentette ki.
Játékfesztivál
"Nem értünk egyet Gyurcsány Ferenccel és az általa képviselt politikával, de a Magyar Köztársaság mindenkori miniszterelnöke Debrecen városában szívesen látott vendég, ha őszintén, egyenesen jön" - reagált Kósa Lajos. Debrecen fideszes polgármestere szerint Huszti Csaba, a Páneurópai Ifjúsági Fórum Egyesület elnöke foglalta le a Főnix Csarnokot, és az azt működtető rendezvényszervező kht. nem tudta kideríteni, hogy milyen rendezvényre.
Időközben a város egy korábbi nagy sikerű játékfesztivál megszervezéséről döntött annak érdekében, hogy olyan szegényebb családok gyermekei is meg tudják nézni a programokat, akik az előző fesztiválon anyagi okok miatt nem tudtak részt venni. Miután a Főnix Csarnok végső soron Debrecen város tulajdona, így a város elsőbbséget élvez a helyfoglalásban, ezért a Főnix Kht. meghiúsulásra hivatkozva kezdeményezte a korábban megkötött szerződés megszüntetését.
Kósa Lajos szerint ezután "robbant a bomba", s kiderült, hogy "a helyfoglalás csak álca", valójában egy MSZP-rendezvényről van szó a miniszterelnök részvételével. Kósa Lajos kijelentette: természetes, hogy a város minden segítséget megad ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc az általa kinézett helyszínen megtarthassa az eltervezett programot.
Szívesen látja teára
"Nagy tisztelettel arra kérjük miniszterelnök urat, hogy a hasonló esetek elkerülése érdekében vállalja saját vagy pártja nevével a tervezett rendezvényeit, vagy hatalmazza fel az őt vendégül látó szervezetek képviselőit arra, hogy a meghívás tényét közöljék" - fogalmazott Kósa Lajos, aki - mint kifejtette -, ha a miniszterelnök Debrecenben jár, és ideje engedi, a városházán mindig szívesen látja egy teára vagy egy kávéra.
Amikor az MSZP debreceni szervezete március 3-án területfoglalási engedélyt kért a Főnix Csarnok környékére, egyértelművé vált, hogy szocialista rendezvényről van szó, utalt Kósa Lajos reagálására Oláh Lajos, az MSZP hajdú-bihari elnöke. Elmondta azt is, hogy ő maga telefonon kereste, s miután nem tudta elérni, sms-ben tájkéoztatta a polgármestert minderről, s kérte az elutasító határozat visszavonását, amit Kósa Lajos az ügy nyilvánosságra kerüléséig nem tett meg. "Örülök annak, hogy a nyilvánosság nyomására Kósa Lajos megváltoztatta korábbi döntését" - jegyezte meg a megyei szocialista elnök.
- Budapest, IX. kerület Mester utca 85.
- Alapterület 94 m2 Szobák 4+1 db Vételár 82,49 M Ft
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 73 m2 Szobák 1+3 db Vételár 46,4 M Ft
Rovataink a Facebookon