Minimális az MSZP előnye

2001.07.07. 18:58
Egy százalékra csökkent az MSZP és a Fidesz közötti különbség a biztos szavazó, pártválasztók körében a TNS Modus legfrissebb eredményei szerint. A szocialistákra jelenleg a megkérdezettek 42 százaléka, a nagyobbik kormánypártra pedig 41 százaléka voksolna. A kis parlamenti pártok, ha most lennének a választások, önállóan nem jutnának be a parlamentbe.
Két héttel ezelőtt a szocialisták szavazótábora 7 százalékkal volt nagyobb, mint a fiatal demokratáké, ám a legfrissebb eredmények alapján a felívelés nem folytatódott, és ismét minimálisra csökkent az MSZP és a Fidesz közötti különbség a biztos szavazó, pártválasztók körében. Mindössze egy százalékkal "vezet" a szocialista párt a nagyobbik kormánypárt előtt.

Az MSZP-re 42 százalék szavazna, tehát egy százalékkal többen, mint egy héttel korábban, a Fideszre 41 százalék adná voksát. A nagyobbik kormánypárt tehát egy hét alatt három százalékot hozott népszerűségén.

Rosszul állnak a kis pártok

Immáron november közepe óta, tehát több mint 30 hete nincsen számottevő különbség a két legnagyobb támogatottságot élvező párt között. A Fidesz szavazótábora február óta erőteljesen növekedett, és egy hónappal ezelőtt - bár a különbség a hibahatáron belül volt - megelőzte a szocialistákat. A "nagyok" térnyerése a kisebb pártokat kedvezőtlenül érintette.

Növelni egyikük sem tudta szavazóbázisát, az MDF és a MIÉP pedig most kevesebb szavazatot kapna, mint az egy héttel ezelőtti adatok szerint - az előbbi 2, az utóbbi 1 százalékot vesztett, és így mindketten 4 százalékon állnak. Szintén egy százalékkal elmarad az 5 százalékos parlamenti küszöbtől az SZDSZ, és hetek óta stabilan 3 százalékon áll a kisgazdapárt.

Eltűnt a szocialisták előnye

Az összes megkérdezett körében változatlanul a szocialista párt a legnépszerűbb: 52 pontot kapott a százfokú skálán. A mostani egypontos növekedés alapján a korábban mért lassú csökkenés megállni látszik. A Fidesz pontértéke ismét nőtt 1 ponttal, és így legutóbbi mérés szerint elérte az 50 pontot. Ezzel a két párt megítélése több mint egy év után a hibahatáron belülre került, és itt is eltűnt a szocialisták számottevő előnye. Az időbeli elmozdulások a hibahatáron belül maradnak a vizsgált négy hétben.

Pártszimpátia tekintetében fej-fej mellett, 40 ponton áll az MDF és az SZDSZ, a MIÉP a megkérdezettek egynegyedének, a kisgazdák pedig 15 százalékának szimpatikusak.

Javult a kormány megítélése

Javított a kormány a "bizonyítványán", a biztos szavazó, pártválasztóknak ugyanis 46 százaléka elégedett a kabinet munkájával. Ez két hét alatt 4 százalékos, tehát jelentős emelkedést jelent. A kormány megítélése az összes megkérdezett körében ebben a hónapban sem változott, immár négy hete 36 ponton áll a százfokú skálán, változatlanul az elégedetlenek vannak tehát enyhe túlsúlyban, de a tendencia egyértelműen a kormányzati munka kedvezőbb megítélése felé mutat.

A módszer
A hagyományos közvélemény-kutatási módszerekkel szemben, amelyek egy adott hét vagy például öt nap alatt felvett adatokkal dolgoznak, a TNS Modus az év minden napján végez felmérést. Hetente 250 embert kérdeznek meg, az ország 135 településén. Az adatfelvétel sajátosságából adódóan lehetőség nyílik az ún. "görgetett átlagok" számítására is, amely az egyes időszakokban végzett adatfelvételek hibáinak kiküszöbölésére is alkalmas. A fenti felmérés egyrészt a 2000 márciusa óta az elmúlt 60 hétben felvett 15 ezer, másrészt az idén a 20. hétig lekérdezett 5 ezer fős adatbázisban elvégzett elemzés eredményeit tárgyalja.