Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Megindul az összeférhetetlenségi eljárás Torgyánék ellen

2000.12.15. 13:19
Isépy Tamás az Országgyűlés Mentelmi Bizottságának fideszes elnöke pénteken levélben értesítette Torgyán József kisgazda pártelnök-minisztert és feleségét arról, hogy a bizottság megindítja ellenük az összeférhetetlenségi eljárást. Az eljárásban, amelyet a szabad demokraták kezdeményeztek, sorsolással állítják fel a háromtagú vizsgálóbizottságot. Az eljárás során nem biztos, hogy nyilvánosságra hozzák a politikus-házaspár vagyonnyilatkozatainak titkos részét, jogi következményei pedig nem lesznek a procedúrának.
Isépy Tamás az Országgyűlés Mentelmi Bizottságának fideszes elnöke pénteken levélben értesítette Torgyán József kisgazda pártelnök-minisztert és feleségét arról, hogy a bizottság megindítja ellenük az összeférhetetlenségi eljárást.

A Torgyán József és neje elleni eljárást Kuncze Gábor és nyolc szabad demokrata képviselőtársa kezdeményezte. A Házszabály paragrafusai alapján megjelölték azokat az okokat, amelyek alapján kérték Torgyánt és feleségét, hogy nyilatkozzanak az esetleges összeférhetetlenségről.

Isépy az MTI-nek elmondta: keddre hívta össze a mentelmi bizottság ülését, amelyen sorsolással állítják fel a háromtagú vizsgálóbizottságot. Az ad hoc testületnek Isépy szerint ésszerű határidőn - 90 napon - belül be kell fejeznie munkáját.

A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos összeférhetetlenségi eljárásban a mentelmi bizottság adatokat kérhet be, és bárkit meghallgathat. Az eljárás során nem biztos, hogy nyilvánosságra hozzák a politikus-házaspár vagyonnyilatkozatainak titkos részét, jogi következményei pedig nem lesznek a procedúrának.

Isépy Tamás korábban az Indexnek elmondta, hogy az összeférhetetlenséget ennek a háromtagú testületnek kellene bizonyítani, de ehhez nincsenek meg az eszközeik, így ,,sötétben fognak tapogatózni."

Isépy kedden szólította fel Torgyánt és feleségét, hogy hozzák nyilvánosságra vagyonnyilatkozatuk titkos részét. Torgyán József csütörtökön kijelentette, semmi köze az ellene indult összeférhetetlenségi eljáráshoz, vagyonbevallását a tényeknek megfelelően készítette el, s az általa kezdeményezett parlamenti vizsgálóbizottság előtt hajlandó nyilvánosságra hozni titkos vagyonnyilatkozatát is.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?