Csúcsforgalom a Tállya utcában

2000.10.30. 15:37
Szerkezetkész állapotban bambul a budai csendben a Torgyán család kétszintes villája, amely lassan idegenforgalmi látványossággá válik. A közfalakat a héten húzzák fel, az alagsorban azonban már külön ágyikóban alszik a borpince, a szauna, valamint a garázs. Az Index információi szerint az egész 1200 nm-es területet masszív betonkerítéssel fogják majd körbe, hogy a Torgyán család teljes nyugalomban tudja megírni további vagyonnyilatkozatait. Persze a szomszédok nem tudnak semmit, a munkások nem tudják, mit építenek, egyedül a két őrködő korcs szegi meg a hallgatás parancsát, amikor egy-egy paparazzo az ideiglenes nádkerítésre kapaszkodik.
Budai csend, az Orbán-hegy lábánál
A Tállya utca egy csapásra a XII. kerület legforgalmasabb részévé vált, pedig a lapos tetős lakótömbök színtelenségét csak néhol töri meg valamely különös műgonddal felépített villa. Az utcában kozmetika és autószerelő-műhely is van, így a kétpólusú családmodell ideálisabb telephelyet nem is találna magának a Márton-hegyen. Vertikálisan a Márton-hegy, az Istenhegy, valamint az Orbán-hegy alatt van, de hogy Torgyán József pont ideköltözik, csak a szóvicceknek adhat táptalajt, nem pedig a logikának. A vagyonnyilatkozatra épített logika szerint ugyanis Torgyán Józsefnek egy övtáskában kéne laknia Kőbányán.

A kommunistáknál gyorsabban építkeznek

- Az nem. Torgyán a Rózsadombon lakik - mondja egy idős nő, amikor az épülő villa után érdeklődik az Index. Azonban hamar kiderül, hogy csupán elterelő hadműveletről van szó, ugyanis a pár férfitagja elárulja, hogy ,,Torgyán dr. a szomszédunk", de többet nem lehet kihúzni belőle, mert a mama ,,Ne avatkozzá' má' bele mindenbe!" mondattal arrébb ráncigálja az első informátorunkat. Innentől kezdve nem tűnik furcsának, hogy a szembejövők otthonhagytak valamit, amelyért, ugye, villámgyorsan vissza kell menni.

Miniszternek való hely ez: biztonságos és védett
- Lefelé megy még kétszáz métert, és ott lesz a sarkon. - mondja egy szakállas utcalakó, és mondataihoz int is, így egyértelmű az irány.
- Mióta épül?
- A nyár óta. De gyorsabban épül, mintha a kommunisták építenék - teszi hozzá enyhe élccel, majd int, hogy neki dolga van, mert a muskátli nem várhat egy percet sem. A kutyák szintén türelmetlenek, fel-alá rohangálnak az utcában, kétség sem férhet hozzá, hogy miniszternek való hely ez: biztonságos és védett.

Ebédidő a barikád mögött

A jó munkás ebédidőben nem beszél. Májkrémbe túr, a kérdésre elfordítja a fejét, a kilincslenyomásra pedig vissza. Körübelül tíz-tizenketten ebédelnek a szerkezetkész épület felhúzott falai között, egyszerre fordítják el a fejüket, és egyszerre nevetnek, és anyáznak a kérdéseken. Kívülről nádkerítés fogja körbe a házat és a hallgatás.

- Mi köze van magának ahhoz, hogy ki épít itt? Mindenkinek a maga dolga. Hagyjon már minket békén! - szólnak a csámcsogással vegyes válaszok. A munkások szerint az elmúlt napokban egyszerűen nevetséges, ami itt történik. Minden perc tartogat egy új újságírót, akinek nem mondanak semmit, ,,mert ők dolgozni vannak itt, nem pedig pofázni".

A tervek

Torgyán dr. majd jön, ha kész
Információink szerint a házat tavasszal kezdték építeni. Előtte egy ,,tüchtig kis villa állt itt", de a szomszédok elmondása szerint egyik napról a másikra eltűnt. ,,Mindenki furcsállotta a dolgot, de a következő napon 5 perc alatt híre ment, hogy Torgyán József fog itt házat építeni. A tervrajzot látók információi szerint a ház szintjei 130 négyzetméteresek, a szobák belmagassága pedig 3,50 méter. Az alagsorban borpince, garázs, szauna és zuhanyzó lesz, amely a kertben lévő úszómedence vízminőségét kívánja befolyásolni. Lapinformációk szerint a ház minimum százmillió forintot ér, ,,de ki tudja, mi minden lesz még abban a házban."

A közelben senki sem látta még Torgyán Józsefet. A politikus feleségét, Cseh Máriát azonban annál többször, de csupán az építkezés kezdeti időszakában. ,,Megérkezett a sleppjével, aztán szétnézett egy kicsit, és elment." Torgyán dr. állítólag akkor tekinti meg a házat, ha a ház kész lesz, amikor már lehet mit csekkolni, és lehet jattolni a munkásokkal. Utána már csak be kell költözni: szekrénytologatás, függönymosás és riasztószerelés.

Már majdnem vidék

Várhatóan ez a mozdulatsor már csak jövőre valósul meg, ugyanis véglegesen addigra készül el a villa. Torgyán József nyilatkozataiban vagy arra hivatkozott, hogy senkinek semmi köze, hogy mennyi lóvé van a batyuban, vagy azzal hárítja el a hamis vagyonnyilatkozatot firtató kérdéseket, hogy a rablóktól fél, és ő nem ad nekik útmutatót. Csúcs László, a kisgazdapárt frakcióvezető-helyettese az Indexnek például úgy nyilatkozott, hogy Torgyán Józsefnek a nyilvánosság előtt kell feltárnia vagyoni helyzetét, a képviselők jogállásáról szóló törvény ugyanis nem teszi lehetővé, hogy a rablóktól való félelemre hivatkozva valaki ne hozza nyilvánosságra anyagi helyzetét.

Ettől függetlenül a hely szimpatikus, a Gellért-hegyre jó a kilátás, sűrűn jár a 102-es busz, meg a tejeskocsi, már majdnem vidék, és ráadásul fejleszteni sem kell.