Droggal buktatta volna meg a Hír tévéseket Veres kampányfőnöke

2008.08.01. 23:25
Sajátos módon törlesztett volna két Hír tévés újságírónak Veres János pénzügyminiszter kampányfőnöke, Tóth Viktor. Titokban rögzített hangfelvételek szerint Tóth megbízásából ügyvédje, Helmeczy László másfél millió forintot ígért egy magát drogdílernek mondó embernek, ha sikerül 40 gramm kokainnal lebuktatni a hírtelevízió két munkatársát. Helmeczy szerint valóban tárgyaltak, de nem úgy, ahogy a Hír tévé állítja.

A Hír tévé pénteki híradása szerint kábítószert akartak elrejteni két riporterük autójába. A Célpont című műsorban bejátszottak hangfelvételeket is, amelyeken Tóth Viktor, Veres János pénzügyminiszter kampányfőnöke, majd a megbízásából Helmeczy László ügyvéd, a Magyar Labdarúgó Szövetség alelnöke egyezkedik egy férfival arról, hogy droggal lebuktatják a televízió két munkatársát. A műsorban Mikiként említett, a televízió szerint büntetett előéletű férfinak Helmeczy másfél millió forintot ígért, ha telefonál, hogy az újságírók autójában van a kábítószer. Megbeszélték azt is, hogy ezután Helmeczy értesíti a rendőrséget.

Helmeczy László az MTI-nek nyilatkozva azt tagadta, hogy az újságírók autójába akarták becsempészni a drogot, azt viszont elismerte, hogy a televízióban bejátszottakhoz hasonló beszélgetés a valóságban is elhangzott. Mint mondta: ügyfelének, Tóth Viktornak felajánlkozott egy díler, aki azt állította, hogy rendszeresen szállít kábítószert a Hír tévé két munkatársának. A díler szerint az újságírók sok pénzzel tartoznak neki, és ha valaki kifizeti ezt a pénzt, ő hajlandó információt adni arról, hogy mikor adja át a következő kábítószeradagot az újságíróknak.

Megrendezett közúti ellenőrzés

A hírtelevízióban sugárzott beszélgetés hangfelvétele szerint Helmeczy azt közli beszélgetőpartnerével, hogy "hétfő legyen az akciónak a napja". Arra a kérdésre, hogy "hogyan tovább?", azt válaszolja: "Miki, most figyelj ide, ahogy ezeket megfogják, és már nekem visszajeleznek, én utána adom odafelé neked a lóvét".

A beszélgetőtárs ezután arról érdeklődik, hogy "melyik forgatókönyv lesz?". "Azt nem én döntöm el, hanem azt ők mondják meg, hogy hogy tudják. Mert azért az lenne a nagy fogás, tudod, hogy ha egy csapásra a kettőt megfogni. Mert akkor nem egy szál Kisberk Szabolcs oszt izé..., hanem a fél Hír tévé. Úgy kell megrendezni, hogy közúti ellenőrzés, a kutyás rendőr, van haveri kutya a rendőrökkel, és a kutya elkezd vergődni. Mintha véletlenszerű lenne, hogy a kutya észrevette volna" - válaszolja erre a hangfelvétel szerint Helmeczy László.

"Én leültem ezzel az emberrel, és elmondtam neki, hogy ha valóban van ilyen információja, és az megbízható, és tényleg lebukik a két újságíró, akkor azért még fizetne is a megbízóm. Arról is tájékoztattam a dílert, hogy amit csinál, az bűncselekmény, és ha az újságírók elmondják, hogy tőle kapták a kábítószert, akkor ő is bajba kerülhet" - mondta.

Hozzátette: a díler ezt tudomásul vette, és azt mondta, őt ez nem érdekli, az ő vérében nem mutatható ki kábítószer. A díler - saját állítása szerint - azért kereste meg Tóth Viktort, mert tudja, hogy "Tóth Viktornak sokat ártottak az újságírók, ő meg nem tudja a tartozóktól a korábbi szállítmányok árát behajtani". Helmeczy annak érdekében, hogy az információt nyújtó díler háttérben maradjon, azt javasolta, "közúti ellenőrzésen, kutyával kellene megfogni a fogyasztókat".

A Hír tévé a műsorban azt állította, hogy Miki azért jelentkezett náluk a hangfelvételekkel, mert ki akart maradni a kábítószeres ügyből. A munkát pedig azért vállalta el, mert nagyon kellett neki a pénz.

Helmeczy és a Hír tévé is azt közölte, hogy a több héttel ezelőtt történt ügyről értesítették a rendőrséget. A Hír tévé június 2-án hívta ki a rendőröket, amikor a velük már többször egyeztető Miki egy hátizsákkal beült az egyik újságíró kocsijába a tévé parkolójában. Mindezt kamerákkal rögzítették. Meglepő módon Mikinél csak sütőport találtak a kihívott rendőrök, kábítószert nem.

Helmeczy szerint ők már az első beszélgetés után, még a parlament tavaszi ülésszaka alatt tettek feljelentést a rendőrségen kábítószerrel visszaélés miatt, és a feljelentés tényét a dílerrel is közölte. Az ügyvéd hangsúlyozta: Veres János titkárát hamis váddal és hatóság félrevezetésével próbálják megvádolni, de bizonyítékai vannak arra, hogy ezeket a bűncselekményeket mások valósították meg, amit egy rendőrségi vizsgálat derít majd ki. Helmeczyt tanúként már kihallgatták.

Még a műsor sugárzása előtt közleményt adott ki Veres János pénzügyminiszter is. Ebben azt írta: munkatársát hónapokkal ezelőtt megkereste egy Barát Miklósként bemutatkozó személy, és a találkozó után Barát Miklóssal nem Tóth Viktor, hanem megbízásából egy ügyvéd tárgyalt.

"A Barát Miklós által tett ajánlat megismerése után az ügyben rendőrséghez fordultunk, hivatalos feljelentés történt. A rendőrség vizsgálatának eredménye mind ez ideig nem ismeretes" - tette hozzá. Mint írta, "minden állítás az üggyel kapcsolatban bizonyíthatóan kimeríti a hamis vád, és a hatóság félrevezetésének kategóriáját".

A Hír tévében az hangzott el, hogy a rendőrség hamis vád miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen. Szikszai Péter, a Hír tévé hírigazgatója pedig annyit mondott, hogy visszautasítja Helmeczy koholmányait, kollégái bármikor készek drogteszt elé állni.

Hír tévé és Veres

A Hír tévé és Veres János között régóta tart a háború. Februárban, a márciusi fideszes kezdeményezésű népszavazás előtt valaki a "nem" szavazatok vásárlásáról érdeklődött több Nyírbátor környéki kisebbségi vezetőnél, Tóth Viktor, a pénzügyminiszter kampányfőnökének nevében. Később kiderült, a Hír tévé munkatársa volt a rejtélyes telefonáló.