Kizárólag Gyurcsány Ferenc a felelős a tegnapi események miatt - jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a pártelnökség ülése közben tartott rövid sajtótájékoztatóján. Szijjártó szerint a történtek kizárólag az MSZP érdekeit szolgálják. A Fidesz-elnökség véleményét tolmácsolva Szijjártó azt mondta, meg kell vizsgálni, hogy a titkosszolgálatok közreműködtek-e az utcai harcok kirobbanásában, és azt is, hogy miért nyújtotta be Petrétei József rendészeti és igazságügyi miniszter a lemondását. A Fidesz szóvivője azt is bejelentette, hogy pártja nevében meg kérik a demonstrálókat, hogy törvényesen viselkedjenek, és ne üljenek fel a provokációknak.
Rovataink a Facebookon