Bizonytalan rendteremtés

Bár a kormányra készülő két párt politikamentessé tenné a közmédiát, a célt nem lesz könnyű megvalósítani. A médiaháború újabb fejezete kezdődhet, ha a leendő koalíciónak és parlamenti ellenzékének nem sikerül megegyezni.
A Magyar Hírlap szerint nem kizárt, hogy az MSZP vezette kabinet benyújtja a következő Országgyűlésnek a médiatörvény átfogó módosítását, az Európai Unióba lépéshez szükséges jogharmonizáción túl a jogszabály teljes reformja érdekében. A korábbi időszakban az MSZP-ben és az SZDSZ-ben egyaránt elhangzott: a politikának ki kell vonulnia a közmédiumokból.

Politika a közmédiában: kívül tágasabb

Elképzelések szerint megszüntetnék a kuratóriumokat, a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna Televízió - és esetleg a Magyar Távirati Iroda - irányítását a többi gazdasági társasághoz hasonlóan igazgatótanács venné át, amelynek tagjai magánvagyonukkal is felelnének a cég gazdálkodásáért. Így az elmúlt években oly sok problémát okozó kuratóriumok is megszünnének.

Nézői tanács

A pártdelegált kuratóriumi elnökséget ezesetben a társadalmi kontroll váltaná fel. A nézői tanács széles körű felhatalmazást kapna a műsorszerkezet és esetleg a gazdasági folyamatok utólagos ellenőrzésére, és főként annak nyilvánosságra hozatalára - értesült a napilap.

Része lehetne a csomagnak a Magyar Televízió (MTV) M2 csatornájának megszüntetése is. Ehhez a változáshoz azonban kétharmados arányban kellene megnyerni a következő parlamentet. A jövendő kormánytöbbség soraiban jelenleg erre kevés esélyt látnak.

Jogi esetek

A különféle jogszabályok nyújtotta lehetőségekre támaszkodva számos megoldás kínálkozik arra az esetre, ha nem lesz átfogó törvénymódosítás. Az ugyanis bizonyosnak látszik, hogy az MTV-ben múlt pénteken este történtek (elsősorban az Orbán-kampányfilmnek tekintett nagygyűlés-összeállítás) a szocialisták számára az utolsó csepp volt a pohárban. Ha a jelenlegi MTV-vezetés nem távozik önként akkor első lépésként sor kerülhet az elmúlt négy évben többször javasolt parlamenti döntésre, a közalapítvány kuratóriumának visszavonására. Erre a polgári törvénykönyv alapján van lehetőség.

Gazdasági eszközök

Az új kormány gazdasági eszközökkel is ellehetetlenítheti a tévé vezetését. Ezek egyike lehetne az MTV "kézből etetésének" megszüntetése, a jogszabályokban rögzítetteken felüli különfinanszírozás leállítása. Ezzel körülbelül fél év alatt fizetésképtelenné válna az MTV, az ekkor kirendelendő csődbiztos gyakorlatilag teljes körű felhatalmazással venné át a cég feletti ellenőrzést.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25