"A vitára nem egyenlő feltételekkel került sor"
"Június 18-án este a tv2 Jó estét Magyarország című műsorába hívtak, hogy Juhász Gábor szocialista képviselővel Medgyessy Péter miniszterelnök szigorúan titkos rendőrtiszti tevékenységéről vitatkozzak. A meghívást elfogadtam és a vitában részt vettem, ám előtte a műsor készítői elfelejtették megemlíteni, hogy a vitára nem egyenlő feltételekkel kerül majd sor. Már az adás közben, körülbelül öt perc eltelte után a műsorvezető közölte velem és a televízió nézőivel, hogy hamarosan távoznom kell, és a beszélgetést a továbbiakban csak Juhász Gáborral folytatja majd. A vita természetesen jelentős részben az általam elmondottakról folyt tovább. Válaszolni azonban már nem állt módomban, hiszen csak Juhász Gábor MSZP-s képviselő maradhatott a stúdióban.
Megdöbbentőnk tartom, hogy a tv2, egy a Magyar Szocialista Párt számára kifejezetten kellemetlen kérdésben folytatott vita során, vélhetően csak azért, hogy megkönnyítse a jelenlévő szocialista képviselő dolgát, kiküldi a fideszes vitapartnert. Úgy vélem, a történtek a tv2 részéről magyarázatra szorulnak" - áll a fideszes honatya levelében.
"Politikai motiváció nem játszott szerepet"
Pintér Dezső a levélre reagálva szintén az Országos Sajtószolgálaton keresztül közzétett levelében megállapította, hogy a fideszes képviselőnek igaza van, "a Jó estét Magyarország! című adás műsorkészítői 2002. június 18-án szakmai hibát követtek el, amikor az Ön távollétében olyan kérdésre tértek vissza, amelynek megtárgyalása az Ön jelenlétében lett volna indokolt." A kereskedelmi televízió elnöke ugyanakkor hozzáteszi, hogy a történtekben politikai motiváció nem játszott szerepet.
Pintér Dezső Rogán Antal levele nyomán vizsgálatot rendelt el és felkérte a hírigazgatót a fegyelmi eljárás lefolytatására. "Önt és a Fidesz - Magyar Polgári Pártot méltánytalanság érte, amiért a tv2 nevében elnézést kérek. Ön és a Fidesz - Magyar Polgári Párt más politikusai továbbra is szívesen látott szereplői lesznek a tv2 hírműsorainak" - fejezi be levelét Pintér Dezső elnök.
- Budapest, XI. kerület Medvetalp utca 7.
- Alapterület 187 m2 Szobák 4 db Vételár 136,85 M Ft
- Bicske, Csákvári út 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon