Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

Vezetői szerint tönkre akarják tenni az UD Zrt.-t

2008.09.21. 14:23
A cégvezetést felháborítja a lejáratókampány: a média állításai minden alapot nélkülöznek.

Büntetőeljárásokat és kártérítési pereket indít az UD Zrt. vezetése - közölte a cég jogi képviselője vasárnap az MTI-vel. A cégvezetés megbízásából nyilatkozó Futó Barnabás kijelentette: a pereket "a médiumok ellen" indítják. Az UD Zrt. ugyanis felháborítónak tartja, hogy a céget bűncselekményekkel és politikusok megfigyelésével hozzák összefüggésbe, ami "minden alapot nélkülöz".

A lejáratókampány mögött "üzleti és politikai érdekek állhatnak" - közölte Futó Barnabás. Az ügyvéd szerint egyes konkurens cégek üzleti érdeke, hogy a másfél milliárdos éves forgalmú társaságot és annak kiépített informatikai rendszerét, fejlesztéseit tönkretegyék, valamint aktuálpolitikai csatározásokra használják a társaság jelenlegi helyzetét.

A cégvezetés nevében nyilatkozó ügyvéd szavaiból azonban nem derül ki, hogy a "médiumok" tudósításainak melyik elemeit tartják légből kapottnak vagy felháborítónak. Azok túlnyomó többsége ugyanis a cégvezetők által is valódinak elismert telefonbeszélgetés tartalmán alapult.

Futó Tóth Jánosnak, az UD Vagyonvédelmi Zrt. egyik tulajdonosának a jogi képviselőjeként a hét elején magántitok jogosulatlan megszerzése miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen. Akkor az ügyvéd azt mondta: védence szerint nem az UD készítette azt a nemrégiben nyilvánosságra került hangfelvételt, amelyen ő és Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója hallható, "tehát valamilyen lehallgatás történhetett".

Horváth József, az UD Zrt. vezetője a nyomozással kapcsolatban kijelentette: valójában nem ő és cége áll a célkeresztben, hanem például a Fidesz, amelynek kormányzása idején nevezték ki a Nemzetbiztonsági Hivatalnál műveleti főigazgató-helyettessé. Innen a kormányváltás után, még 2002-ben küldték nyugdíjba, 42 évesen.