Tekla
9 °C
20 °C

Leszedték a lehallgatásos felvételeket a YouTube-ról

Szombatra mind a 32 hanganyag eltűnt a videómegosztó szájtról. A Nemzetbiztonsági Hivatal szerint nincs közük hozzá, a rendőrség pedig nem nyilatkozik az ügyben.

Pénteken este került fel 32 telefonbeszélgetés a YouTube-ra, mindegyiket egy "januspannonius68" néven bejelentkező felhasználó hozta nyilvánosságra. Állítólag a felvételek mindegyike az UD Zrt. kapcsán kirobbant lehallgatási ügyhöz köthető.

A fájlok között szerepel több is "kémprogram" címen, de van "géppisztoly", "erőszak" vagy épp "Demeter Ervin" elnevezésű is. Szombaton délután négy óra előtt azonban már egyiket sem lehetett meghallgatni, a YouTube-on megjelent indoklás szerint azok "erőszakos tartalma" miatt.

Az említett ügyhöz a Nemzetbiztonsági Hivatalnak semmi köze sem volt - jelentette ki a Független Hírügynökség kérdésére a szolgálatok illetékese. Csécsi Soma, a Nemzeti Nyomozó Iroda helyettes szóvivője pedig mindössze annyit közölt, hogy nem kívánnak nyilatkozni az ügyről.

A NOL.hu összegzése szerint a felvételek egyikén arról beszélgetnek feltehetően az UD Zrt-hez köthető személyek, hogy milyen technikai megoldásokkal figyeljék meg, hallgassák le az egyik Parlament-közeli ügyvédi irodát.

Szó van még géppisztoly és légpuska vásárlásról, illetve akad olyan is, amelyiken azt beszélik meg, hogy az egyik tervezett nyomásgyakorlás sikertelen volt. Az újság megjegyzi, hogy valószínűleg a nemzetbiztonságiak által készített felvételekről van szó, mert köztük vannak olyanok is, amelyeket Szilvásy György adott át a honatyáknak és a Fidesz már közzétett.

Reakciók jobbról, balról

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerint a lehallgatási botránnyal kapcsolatos legújabb hangfelvételek mindenki számára világosan bizonyítják, hogy a Fidesz és politikusai semmilyen törvénytelen ügyletben nem vettek részt. "Ha a titkosszolgálat képviselőket hallgat le, azzal nem egyszerűen megsért egy törvényt, hanem az egész demokrácia ellen vét."

Tóth Károly, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s alelnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy nyilvánosságra hozták a hangfelvételeket. "Az anyag csak a nemzetbiztonsági bizottság tagjaitól származhat." Tóth Károly úgy látja, akadályozhatja a nyomozást, hogy nyilvánosságra került a 35 lehallgatott telefonbeszélgetés. (MTI)