Újfajta vizitdíjat vizionál a Fidesz

2008.04.08. 17:14
Navracsics Tibor szerint egy kisebbségi szocialista kormánynak nem volna hitele, nem volna stabil és kiszámítható. A Fidesz frakcióvezetője bejelentette, újfajta, szakrendeléseken fizetendő, alkalmanként 2 ezer forintos vizitdíj bevezetését tervezik.

A Fidesz elnöksége szerint egy szocialista kisebbségi kormányzás nem tud eleget tenni a hitelesség, a stabilitás és a kiszámíthatóság hármas elvárásának, amire Magyarországnak szüksége lenne; erről a párt frakcióvezetője beszélt a testület ülését követően kedden Budapesten.

"Ma Magyarországon, tekintet nélkül az ideológiai és társadalmi hovatartozásra, mind a társadalomnak, mind a gazdaságnak alapvetően hitelességre, stabilitásra és kiszámíthatóságra van szüksége" - fogalmazott Navracsics Tibor. A Fidesz-elnöksége kedden délelőtt értékelte a koalíciós válság ügyét.

A hitelességnek, a stabilitásnak és a kiszámíthatóságnak mind nagyobb jelentősége van Magyarország jövője szempontjából, ezért olyan politikára van szükség, amely mindezt biztosítani tudja, mondta. A Fidesz elnöksége szerint a kisebbségi kormányzás, Gyurcsány Ferenc és a szocialista párt nem felel meg ennek a hármas a követelménynek.

A hitelességgel kapcsolatban Navracsics Tibor megjegyezte: arra még nem volt példa a magyar politikatörténetben, hogy egy párt a választásokat követően az ellenkezőjét valósítsa meg annak, mint amit a kampányban mondott, ami a választási programjában szerepel, mégpedig - fejtette ki - az MSZP Gyurcsány Ferenc vezetésével ezt tette. A hitelesség elvesztésében szerinte szerepet játszott az is, amikor a kormány négy hónapig, az őszödi beszédig próbálta fenntartani azt a látszatot, hogy minden rendben van.

A stabilitás kapcsán a frakcióvezető úgy vélte, a kisebbségi szocialista kormányzás vélhetően a látszatot sem tudja majd biztosítani, hiszen a gazdasági stabilitást többségben sem tudta megteremteni.

Navracsics Tibor emlékeztetett a konvergenciaprogramra, amelyet - mint mondta, a gazdasági előrejelzésekhez hasonlóan - folyamatosan változtatni kell, mégpedig úgy, hogy a módosítások soha nem a jobbulás irányába mutatnak. Úgy vélte, az eddigi kormányzás is sodródott az eseményekkel, nem tudott kedvező gazdasági környezetet teremteni, vélhetően ez kisebbségben folytatódni fog.

A Fidesz elnöksége úgy értékeli, a kiszámíthatóság terén is rosszul áll az MSZP, a miniszterelnök és a kisebbségi kormány is. Mint Navracsics Tibor mondta, az a párt, amelyik kétszer támogatta az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt, most ezzel éppen ellentétes koncepciót akar megvalósítani.

Közölte: keddi hír, hogy Horváth Ágnes egészségügyi miniszter előterjesztése alapján egy újfajta vizitdíjat, a szakrendeléseken mintegy kétezer forintos hozzájárulást akarnak fizettetni. "Más dolog, amit mondanak, és megint más, amit tesznek" - szögezte le Navracsics Tibor.