A Fidesz újra négypárti egyeztetést akar a csatlakozásról

2002.11.06. 20:18
A Fidesz elnökségének véleménye szerint az EU-csatlakozás kapcsán szükséges alkotmánymódosítás parlamenti vitájával párhuzamosan a négy frakcióvezetőnek egyeztetnie kell az alaptörvény-változtatás még vitás kérdéseiről.
Áder János frakcióvezető a Fidesz vezető testületének szerdai dobogókői tanácskozását követő sajtótájékoztatón közölte, hogy a konzultációt kezdeményező levelet csütörtökön juttatják el az érintettekhez.

Elhangzott, hogy a Fidesz kompromisszumkész az integrációs népszavazás ügyében. A párt álláspontja szerint a népszavazás kérdésének nem kell feltétlenül az alkotmánymódosításban szerepelnie, de arról külön kétharmados törvényben szükséges rendelkezni.

Méltatlan körülmények

Áder János szerint az EU-csatlakozás ügyében méltatlan körülmények között kezdődik az alkotmánymódosítás vitája a parlamentben, mert igaz, hogy az alaptörvény-változtatásról két egyeztetés is volt, de nem sikerült minden kérdésben megállapodni. - Ez pedig egy olyan széles körű konszenzust igénylő kérdés, amihez csak az 1989-es rendszerváltozás vagy a NATO-csatlakozás fogható - fogalmazott.

Úgy látja, a frakcióvezetők párhuzamos konzultációjával van esély egy olyan normaszöveg megszerkesztésére, amit az Országgyűlés is jó szívvel tud majd támogatni.

Öröm: nem lesz rosszabb

A Fidesz örömmel nyugtázza, hogy az EU-csatlakozás ügyében szeptemberben a kormánnyal kötött politikai megállapodás egyik feltétele teljesülni látszik. Ez pedig az - mondta Áder -, hogy a belépést követő első évben Magyarország nem lesz rosszabb pénzügyi helyzetben, mint a csatlakozást megelőző esztendőben.

Lendvai Ildikó is örül
Nincs az az értelmes egyeztetés, amelyre az álláspontok közelítése érdekében el ne mennék, feltéve, hogy az nem késlelteti az alkotmánymódosítás parlamenti vitáját - nyilatkozta a Fidesz bejelentéseire reagálva Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakciójának vezetője, aki örömmel fogadja, hogy Áder János is december 31-ét jelöli meg az alkotmánymódosítás kívánatos végpontjának.

- Szeretném ismételten felhívni a figyelmét arra, hogy az MSZP a népszavazást a csatlakozási szerződés javasolt szövegének megismerése után, de annak aláírása előtt tartja szükségesnek - mondta Lendvai Ildikó, hozzátéve, hogy az aláírásnak nem a kormány vagy a parlament, hanem a nemzet többségi akaratát kell kifejeznie.

Áder János leszögezte: törekedni kell arra, hogy az alkotmánymódosítás parlamenti elfogadására még december 31-e előtt sor kerüljön.

Folytatnák a gyakorlatot

A Fidesz frakcióvezetője várja az ésszerű kormányzati érveket, hogy miért kellene változtatni a NATO-csatlakozásnál is bevált gyakorlaton, amely szerint a csatlakozási szerződés megismerését követte a népszavazás, azt pedig a parlamenti ratifikáció.

Az Országgyűlés és a kormány kapcsolatának szabályozásáról a Fidesz írásos kiegészítő javaslatot készít, amely beilleszthető lesz az alkotmányba.

Az elnökségi ülésen az EU-csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítás mellett a jövő évi költségvetésről esett még szó. A tanácskozáson jelen volt Orbán Viktor volt kormányfő is.