Saját szigorítását szigorítaná a Fidesz

2006.01.09. 12:17
A büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását kezdeményezi a Fidesz még a választások előtt a gyermekek és az idősek védelme érdekében, jelentette be Orbán Viktor a párt kampányrendezvényén. Ez a tétel már 1998-ban az Orbán-kormány programjában is szerepelt, sőt szigorították is a Btk.-t.

Reméljük, hogy az elnök úr a szakmai közönség számára is emészthető módon, bővebben kifejti majd elképzeléseit, jelentette ki az Indexnek Györgyi Kálmán, volt legfőbb ügyész, az új büntető törvénykönyv (Btk.) kodifikációjáért felelős miniszteri biztos, aki szerint Orbán Viktor bejelentése a legelesettebbek törvényben foglalt védelméről ebben a formában egyelőre csak blikkfang.

Orbán kormányon szigorított
Részlet az 1998 júliusában elfogadott "Az új évezred küszöbén Kormányprogram a polgári Magyarországért" címet viselő dokumentum "Egyes büntető jogszabályok szigorítása" fejezetéből:

"A következetes és szigorú ítélkezési gyakorlat kialakulása érdekében ezért mielőbb meg kell vizsgálni a Büntető Törvénykönyv szigorításának lehetőségeit az alábbi tárgykörökben: rendőrök által elkövetett korrupciós bűncselekmények, gyermekek és a kiskorúak ellen elkövetett bűncselekmények, kábítószer-kereskedelem, illegális fegyvertartás, gépjárműlopás. Az életfogytiglani büntetést valóban életfogytiglanivá kell tenni."
Györgyi Kálmán, aki az előző ciklus idején 2000-ben kapott megbízást a büntető jogszabályrendszer megalkotására, felhívta a figyelmet arra, hogy a Btk.-t éppen az Orbán-kormány hatalomra kerülését követő hónapokban szigorították. A Fidesz kormányprogramja tartalmazta, hogy meg kell vizsgálni a szigorítás lehetőségét a gyermekek és kiskorúak ellen elkövetett bűncselekmények esetében.

El is fogadták

A szigorítást még 1998-ban el is fogadta a parlament: a módosítás szerint az emberölés súlyosbított esetének számít, ha 14. életévét be nem töltött személy ellen követik el. Györgyi Kálmán elmondta azt is, hogy a bírósági gyakorlat szerint a gyermekek és az oltalomra szorulók ellen elkövetett bűncselekmények amúgy is súlyosbító körülménynek számítanak. A Legfelsőbb Bíróság büntető kollégiumának "orientáló" szövege kimondja: súlyosbító körülmény, ha "a sértett védtelen, idős, beteg, védekezésre képtelen, oltalomra szoruló személy, terhes nő vagy az elkövető közeli rokona".

Orbán Viktor a Fidesz Debrecenben tartott nagygyűlésén hirdette meg, hogy pártja a kezdeményezni fogja a Btk. módosítását, mert 2004-ben két és félszer annyi kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény történt, mint azt megelőzően. Sajtóértesülések szerint Orbán a büntetési tételek további szigorítására tesz majd javaslatot.