Antall munkatársa szerint nincsenek hiteles ügynöklisták

Jellemtelen hatalmi harc áll az ügynökügyek hátterében, véli Antall József kormányfő kabinetirodájának egykori vezetője. Várhelyi András szerint nincsenek hiteles listák, az ügynököket, Magyarország titokvédőit pedig tönkre tette a hercehurca. A többségük Várhelyi szerint kiskocsmákban unicumozva tölti megkeseredett napjait.

Figyelemelterelő cirkusznak tartja az ügynöklistázást Várhelyi András, a néhai Antall József kormányfő közeli munkatársa. Az 1992december 1-től 1994 július 14-ig a Miniszterelnöki Hivatal IV. kabinetirodáját vezető Várhelyi munkája során rálátással bírt a titkosszolgálatok tevékenységére is, írja a Népszabadság.

"Csak énmagam kilencféle listát láttam", nyilatkozta Várhelyi a Népszabadságnak. Véleménye szerint az ügynöklistabotrányok hátterében hatalmi harc rejlik. "A szomorú az egészben az, hogy a hatalomért folytatott jellemtelen bírkózásban feláldoznak tízezer embert, a Magyar Köztársaság titokvédőit", mondta.

A titokvédők elmondása szerint kétdiplomás emberek, akik részben elmenekültek a titkosszolgálatoktól, részben kimentették őket a titkosszolgálatoktól, vagy egyszerűen csak elvesztették állásukat és életüket. "Most kiskocsmák mélyén üldögélnek unicumot szürcsölgetve", írta le egy volt ügynök mindennapjait Várhelyi.

A volt irodavezető szerint a gondot az okozta, hogy nem valósult meg Antall József terve a titkosszolgálatokkal. Antall összevonta volna a titkosszolgálatokat az ügynökállománnyal együtt. A terv, Várhelyi szerint Boross Péteren bukott el.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25