Az eddigi egység egységbe forrasztása
A Világgazdaság szerint kezdetben csak a "cégtábla" átfestését és a párt szervezeti felépítésének megújítását eredményezhetik a körvonalazódó uniópárti elképzelések, miután az akár jövő tavaszra létrehozandó formációból első körben biztosan kimarad az MDF. Orbán megnyilatkozását követően a volt koalíciós partner ugyanis világossá tette, hogy rövidtávon semmiképp sem hajlandó feladni önállóságát. Így egyértelmű, hogy a MIÉP-et leszámítva a Fidesz vezetői az egységszervezet létrehozásakor ismét csak azokra a csoportokra számíthatnak, amelyek az elmúlt években már eleve bekerültek a párt parlamenti frakciójába is.Állampárti elgondolás?
Elképzelhető, hogy az egységpárt kérdésében már a tavaszi tisztújító kongresszuson döntés születik, ugyanakkor vannak, akik kételkednek abban, hogy valóban megtörténik az átszervezés. Orbán "egy tábor, egy zászló" elképzelései ugyanis megbukhatnak a Fidesz és bevonni szándékozott kisgazda, kereszténydemokrata szervezetek valamint a polgári körök közötti viszony gyakorlati megvalósításának részletein is.Már az önkormányzati választás előkészítése idején kitűnt, hogy komoly feszültségeket eredményezhet a helyi szervezetekben a különböző csoportok érdekeinek összehangolatlansága. A napilap információ szerint a bizonytalanságok ellenére máris feltűnt néhány javaslat, így elképzelhető a Nemzeti Uniópárt vagy a Nemzeti Egység Pártja névváltozat is. Ez utóbbi nevet viselte egyébként Gömbös Gyula pártja is, amely a Horthy-korszakban 1932 és 1939 között kormányzó erő volt a magyar politikai életben.
Változtatási konkurenciaharc
Mint emlékezetes, az MSZP elnöke is a napokban jelentette be, hogy pártjának név-, székházváltoztatásra és tartalmi megújulásra van szüksége. "Elérkezett az idő, hogy az MSZP nevét megváltoztassuk, és kongresszus mondja ki azt, hogy a szocialista jelzőt a szociáldemokrata váltsa fel, a miénk ugyanis már valóban szociáldemokrata párt" - jelentette ki Kovács László. A pártelnök szerint a változtatásról a ciklus félidejéig 2004-ig kell döntenie a szocialistáknak.