Befejezte egyesült államokbeli látogatását a miniszterelnök

2002.11.10. 22:41
Medgyessy Péter vasárnap délután New Yorkban a konzulátus épületében találkozott a városban és környékén élő magyarság képviselőivel. A találkozón a magyar miniszterelnök rövid beszédet mondott, amelyben összegezte egyesült államokbeli látogatását.
Medgyessy Péter úgy foglalta össze útjának célját, hogy Magyarország tágítani kívánja külpolitikai mozgásterét, nemzeti érdekeinek érvényesítése érdekében. A miniszterelnök kiemelte: a szívélyes fogadtatásra olyan gesztusok is utaltak, mint hogy a Fehér Ház vendégházában, a Blair House-ban volt a szállása, ahol eddig mindössze két magyar miniszterelnök lakott, Nagy Ferenc és Antall József.

Illem

Egyes magyar sajtóorgánumok azon felvetésével kapcsolatban, hogy mit adott a magyar kormány az itteni szívélyes fogadtatásért, Medgyessy Péter kijelentette: megbízhatóságot, kiszámíthatóságot és a bizalmon alapuló partnerséget.

A kormányfő hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy az amerikai kormány meghatározó személyiségeivel találkozhatott, köztük két miniszter, John Aschroft igazságügyi miniszter és Donald Rumsfeld védelmi miniszter maga kereste fel őt a vendégházban. A washingtoni Holokauszt Múzeumban tett látogatáséról szólva úgy fogalmazott, hogy magyar miniszterelnöknek illik oda elmenni.

Számítanak Magyarországra

A fehér házi megbeszélésekkel kapcsolatban a miniszterelnök kijelentette: "azok kitűnő, megkockáztatom, talán baráti hangulatban zajlottak". Szavai szerint ehhez hozzájárult a Republikánus Párt választási győzelme, valamint az Irakról elfogadott biztonsági tanácsi határozat is. Mindkettő Bush elnök személyes sikere is egyben - jelentette ki.

A tárgyálasokon szó esett Magyarország szerepéről a közép-európai térségben. Washingtonban hangsúlyozták, hogy számítanak Magyarországra, mint stabilizáló tényezőre, és szerepet is szánnak neki ebben. Medgyessy Péter ezzel kapcsolatban kitért a határon túli magyarokra is, akik összekötő kapcsot alkothatnak ebben a stabilizáló szerepben. Ehhez a szerephez egyben jó viszony szükséges a szomszédos országokkal is, ezért támogatja Magyarország európai integrációjukat.

Irak: két rossz közül a kisebbet

A miniszterelnök az Irakra vonatkozó BT-határozattal kapcsolatban elmondta - és ezt tárgyalópartnereinek is tudomására hozta -, hogy Magyarország örül annak, de a lehetőség változatlanul fennáll, hogy a határozat nem vezet eredményre. Akkor két rossz közül kell választani, a nagyobbik rossz az, hogy minden marad úgy, ahogy van, Irak folytatja a tömegpusztító fegyverek előállítását, a kisebbik rossz pedig az, hogy a nemzetközi közösség elejét veszi ennek. Magyarország ebben az esetben a kisebbik rosszat támogatja - hangsúlyozta nyilatkozatában a magyar kormányfő.