Illem
Egyes magyar sajtóorgánumok azon felvetésével kapcsolatban, hogy mit adott a magyar kormány az itteni szívélyes fogadtatásért, Medgyessy Péter kijelentette: megbízhatóságot, kiszámíthatóságot és a bizalmon alapuló partnerséget.
A kormányfő hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy az amerikai kormány meghatározó személyiségeivel találkozhatott, köztük két miniszter, John Aschroft igazságügyi miniszter és Donald Rumsfeld védelmi miniszter maga kereste fel őt a vendégházban. A washingtoni Holokauszt Múzeumban tett látogatáséról szólva úgy fogalmazott, hogy magyar miniszterelnöknek illik oda elmenni.
Számítanak Magyarországra
A fehér házi megbeszélésekkel kapcsolatban a miniszterelnök kijelentette: "azok kitűnő, megkockáztatom, talán baráti hangulatban zajlottak". Szavai szerint ehhez hozzájárult a Republikánus Párt választási győzelme, valamint az Irakról elfogadott biztonsági tanácsi határozat is. Mindkettő Bush elnök személyes sikere is egyben - jelentette ki.
A tárgyálasokon szó esett Magyarország szerepéről a közép-európai térségben. Washingtonban hangsúlyozták, hogy számítanak Magyarországra, mint stabilizáló tényezőre, és szerepet is szánnak neki ebben. Medgyessy Péter ezzel kapcsolatban kitért a határon túli magyarokra is, akik összekötő kapcsot alkothatnak ebben a stabilizáló szerepben. Ehhez a szerephez egyben jó viszony szükséges a szomszédos országokkal is, ezért támogatja Magyarország európai integrációjukat.
Irak: két rossz közül a kisebbet
A miniszterelnök az Irakra vonatkozó BT-határozattal kapcsolatban elmondta - és ezt tárgyalópartnereinek is tudomására hozta -, hogy Magyarország örül annak, de a lehetőség változatlanul fennáll, hogy a határozat nem vezet eredményre. Akkor két rossz közül kell választani, a nagyobbik rossz az, hogy minden marad úgy, ahogy van, Irak folytatja a tömegpusztító fegyverek előállítását, a kisebbik rossz pedig az, hogy a nemzetközi közösség elejét veszi ennek. Magyarország ebben az esetben a kisebbik rosszat támogatja - hangsúlyozta nyilatkozatában a magyar kormányfő.