Eddig 70 milliót utazott el a kormány

2003.02.13. 07:47
A Medgyessy-kormány tagjai többet utaznak külföldre, de az Orbán-kabinet látogatásai többe kerültek az adófizetőknek. A Magyar Hírlap birtokába jutott elemzés szerint egy-egy, az országhatáron kívül töltött nap átlagosan 130 ezer forintba kerül ma, míg 1999-ben egy-egy út során 264 ezer forintot költöttek el a miniszterek és államtitkárok.
A Medgyessy-kormány miniszterei és államtitkárai nyolc hónap alatt tárcánként átlagosan ötmillió forintot utaztak el az adófizetők pénzéből - derül ki abból az összesítésből, amit a Kormányzati Kommunikációs Központ küldött meg a Magyar Hírlap kérésére.

A listavezető Kovács

A minisztériumok adatainak összesítéséből kiderül, hogy a kormánytagok és az államtitkáraik hivatalba lépésük óta mintegy hetvenmillió forintot költöttek külföldi útjaik során szállásra, repülőjegyre. Az adófizetők számára a legolcsóbb miniszter Csehák Judit, ő ugyanis még egyáltalán nem utazott, így nem is költött. A többi kormánytag átlagosan napi 120-130 ezer forintot költött - rendszerint két-négy napos - külföldi tartózkodása során.

A legtöbbet utazó kormánytag Kovács László külügyminiszter, ő eddig negyven napot töltött külföldön. A miniszter, a repülőjegyet is beleértve, napi 120 ezer forintot költött. László Csaba pénzügyminiszter utazásainak egy-egy napja mintegy 10-15 százalékkal kerül többe, mint Kovácsé. László Csaba február eleji egyhetes távol-keleti pénzügyi központokban tett, mintegy ötmillió forintba kerülő útja miatt már az ellenzék is interpellált. A legutóbbi út költségeit a kormányzati összesítés még nem tartalmazza.

Az EU-csatlakozás miatt utaznak többet

Ritkán megy külföldre Kóródi Mária környezetvédelmi miniszter, de ha megy, csaknem kétszer annyit költ, mint minisztertársai. Első blikkre Juhász Ferenc honvédelmi miniszter napi 410 ezer forintba kerülő utazásai a legdrágábbak, ám a tárca által megadott adatok a miniszterrel együtt utazó delegáció költségeit is tartalmazzák. Bárándy Péter miniszter eddig csak rövid, szakmai utakat tett külföldön, legtöbbször az EU-jogharmonizáció ügyében. A hivatalos kiküldetés költsége egyik esetben sem érte el a félmillió forintot.

Gál J. Zoltán kormányszóvivő a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott, a kabinet tagjai az európai uniós csatlakozás miatt utaznak többet, mint elődeik. De a nemzetközi szokásjognak megfelelően, ha egy kormánytag külföldi kollégájának meghívására száll gépre, a szállás költségeit rendszerint a meghívó vállalja. A miniszterek első osztályú repülőjegyre és az állandó elérhetőséget biztosító, komfortfokozatú hotelre tarthatnak igényt.

A legendás Szabadi-utak

Az Orbán-kormány tagjai, bár kevesebbet utaztak, egy-egy alkalommal többet költöttek. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) Szabadi Béla, az agrártárca politikai államtitkára útjai kapcsán 2001-ben megvizsgálta a miniszterek utazási gyakorlatát. Az összesítés szerint a minisztériumok 12 hónap alatt 2,3 milliárd forintot költöttek külföldi utazásra. Ez az adat azonban nemcsak a miniszterek és államtitkárok, hanem a velük utazó szakértők költségeit is tartalmazta. Az Orbán-kormány legtöbbet utazó minisztere Martonyi János külügyminiszter volt, aki a vizsgált évben 103 napot töltött külföldön.

A Kehi jelentése szerint 1999-ben legdrágábban Szabadi utazott, aki egy-egy útja során 1,3 millió forintot költött. Az Orbán-kabinet miniszterei 1999-ben egy út során átlagosan 264 ezer forintot költöttek el. A két kormány utazási gyakorlata az eltérő nyilvántartások és költségelemek miatt azonban nehezen vethető össze. Az Orbán-kormány miniszterei, figyelembe véve az utóbbi négy év infláció miatti drágulását is, átlagosan 15-20 százalékkal utazhattak drágábban a Medgyessy-kabinet tagjainál.