Újabb kővel dobálózókat ítéltek el

2008.07.18. 11:22
Újabb személyeket ítéltek el a melegfelvonulást megzavaró randalírozók közül. Egyikük év nyolc hónap, másikuk egy év hét hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Mindketten utcakövekkel dobálták a rendőröket.

Pénteken újabb személyeket ítéltek el Budapesten a melegfelvonulást megzavarók közül. Egyikük hivatalos személy elleni erőszak és garázdaság miatt egy év nyolc hónap börtönbüntetést kapott, amelynek végrehajtását három évre felfüggesztették. Egy másik elítélt egy év hét hónapot kapott négy évre felfüggesztve csoportosan, felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak miatt.

A az első ítélet esetében azt mondta, hogy súlyosbító körülménynek számít, hogy a hasonló cselekmények rendkívüli módon elszaporodtak az utóbbi időben Budapesten, már jóformán nem is lehet egy tömegrendezvényt vagy akár állami ünnepséget úgy megtartani, hogy ne érje támadás a biztosítást végző rendőröket. Ugyanakkor enyhítő körülménynek számított, hogy a vádlott önként jelentkezett a rendőrségen, tettét teljes körűen beismerte és megbánta. Ennek köszönhette, hogy felfüggesztettet kapott.

Az ítélet jogerős, ellene se a vád se a védelem nem nyújtott be fellebbezést.

Melegfelvonulás Budapesten

A második ítélet ellen a védő fellebbezett.

Mindkét személy mellé pártfogót is kirendeltek illetve eltiltották attól, hogy 50 fősnél nagyobb tömegrendezvényen részt vegyen.

Csütörtökön másfél évet kapott négy évre felfüggesztve egy másik utcakővel dobáló.