Elutasított újraszámlálási kérelmek

2006.05.01. 23:37
Hétfői ülésén több megye területi választási bizottsága elutasította a szavazatok újraszámlálására, illetve az eredmény megsemmisítésére benyújtott kérelmeket.

Bács-Kiskun

Kecskeméten a területi választási bizottság nem fogadta el Horváth Zsoltnak, a Fidesz képviselőjelöltjének az első fokon hozott döntés ellen benyújtott fellebbezését. A testület kétszer szavazott a kérdésben, és mind a két körben szavazategyenlőség alakult ki. A bizottság elnöke ekkor úgy indokolt, hogy nem kapta meg a többséget a fellebbezés, ezért az elsőfokú határozat maradt érvényben, amely szerint a választás második fordulóját meg kell ismételni.

Az MSZP több beadványát szerdán tárgyalta első fokon az egyéni választókerületi választási bizottság, és többségi szavazással úgy döntött, hogy a választás eredményét több esemény alapvetően befolyásolta, ezért a választás megismétlését rendelte el május 7-én Bács-Kiskun megye 2. számú választókerületében. Itt a választás első fordulóját Szécsi Gábor, Kecskemét polgármestere nyerte, a kormánypártok közös jelöltjeként. A második fordulót a Fidesz jelöltje, Horváth Zsolt nyerte 239 szavazat különbséggel, de a külföldön leadott szavazatok miatt csak részeredmény született. A szavazatokat nem számolták meg szombaton, azokat a rendőrség tovább őrzi. "Mi felülvizsgálati kérelmet nyújtunk be a megyei bírósághoz" - mondta Horváth Zsolt, a Fidesz képviselőjelöltje az MTI-nek.

A testület a Bács-Kiskun megye 5. választókerületének eredménye miatt benyújtott fellebbezést is elutasította. A fellebbező, a választókerületben második helyen végzett Endre Sándor fideszes képviselőjelölt jogi képviselője, a második választási forduló megismétlését vagy annak elutasítása esetén a szavazatok újraszámlálását kérte. A bizottság a fellebbezést hét igen, egy nem szavazattal elutasította.

Csongrád

A Csongrád Megyei Területi Választási Bizottság érdemi vizsgálat nélkül utasította el a Hódmezővásárhely és Vidéke Demokratikus Szövetség beadványát, amely szerint a Csongrád megyei 6. körzetben Lázár János (Fidesz-KDNP) képviselőjelölt sorozatos törvénysértést követett el, és ezzel jelentős mértékben befolyásolta a választás eredményét. Az egyesület a második forduló eredményének megsemmisítését és új szavazás elrendelését kérte. A határozat ellen egy napon belül felülvizsgálati kérelmet nyújtható be a Csongrád Megyei Bírósághoz.

Szabolcs-Szatmár-Bereg

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Választási Bizottság elutasította a Fidesz helyi szervezetének a nyírségi 4-es számú, nagykállói választókerületre vonatkozó szavazat-újraszámlálási kezdeményezését; a döntés jogerős, miután a párt nem nyújtott be fellebbezési kérelmet az ügyben a bírósághoz, közölte Borbély Károly, a térségi választási iroda vezetője, az önkormányzat főjegyzője hétfőn az MTI-vel. A nagykállói körzetben Demendi László, az MSZP jelöltje, a térségi FVM hivatal vezetője 393 szavazattal előzte meg Tóth Andrást, a Fidesz-KDNP jelöltjét.

A testület két másik, a szabolcsi 6-os számú, nyírbátori és a 7-es számú, kisvárdai választókerület eredménye ellen benyújtott Fidesz-beadvánnyal is foglalkozott, amelyek kampánycsendsértésre hivatkoztak, és azokat is elutasította alaptalanságuk miatt. A Fidesz ebben a két esetben sem nyújtott be a határidőig fellebbezést a bírósághoz.

Hat, ugyancsak a Fidesz helyi szervezetei által benyújtott választási felülvizsgálati kérelmet utasított el eddig a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság, olvasható a nyírségi bíróság honlapján közzétett határozatokban hétfőtől. A bíróság jóváhagyta a hat ügyben korábban hozott helyi és területi választási bizottsági elutasító döntéseket.

Pest

A Pest megyei Területi Választási Bizottság mind a három, a hozzá befutó, a választással kapcsolatos újraszámlálási, illetve az eredmény megsemmisítésére benyújtott kérelmet elutasította. Cegléden a 15. számú választókerületben és Gödöllőn a 4. számú választókerületben az MSZP-vel szemben alulmaradt fideszes, illetve a Fidesz-MDF-KDNP-jelölt a helyi bizottságok tevékenysége miatti visszásságokra hivatkozva kérte az újraszámlálást, mondta el Szép Tibor, a területi választási iroda vezetője hétfőn az MTI-nek.

Az 5. számú választókerületben, Aszódon a Fidesszel szemben alulmaradt MSZP-s jelölt, illetve az MSZP kezdeményezte az eredmény megsemmisítését a helyi egyéni választókerületi bizottság tevékenységének kifogásolása miatt. A bizottság mérlegelése szerint a kellő megalapozottság hiányára tekintettel e kérelmet is elutasította. A döntés nem jogerős, hétfő délutánig mind a három határozat ellen fellebbezést nyújtottak be a Pest Megyei Bírósághoz az érintettek. A bíróságnak 24 óra áll rendelkezésére a döntés meghozatalához, vagyis kedd délutánig dől el, milyen eredményre jut a testület, tette hozzá Szép Tibor.

Borsod

Miskolcon ugyancsak elutasította a területi választási bizottság a Borsod megyei Edelény központú 8-as számú választókerület fideszes képviselőjelöltjének fellebbezését. Molnár Oszkár beadványát a testület öt-három arányban utasította el, közölte Putnoki Nagy Pál, a megyei választási bizottság elnöke az MTI-vel. A külképviseleteken leadott szavatokkal kiegészítve összesített szavazókör szavazatainak megszámlálása után Gúr Nándor (MSZP) nyerte a második fordulót, csupán kilenc szavazattal előzte meg Molnár Oszkárt, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjét. Molnár Oszkár az MTI-nek elmondta: nem fogadja el a döntést, kedden fellebbezni fog a bíróságon.

Érdemi, a választások eredményét befolyásoló döntés nem született a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) hétfő esti ülésén, közölte a testület szóvivője az MTI-vel. Agócsné Darai Terézia elmondta, a szavazóköri, illetve a választókerületi eredmények megállapítása ellen benyújtott beadványokat, egy kivétellel az FVB elutasította. A testület egyetlen esetben módosította a jegyzőkönyvet, mert az érvénytelen szavazólaphoz fűződő jogkövetkezményeket tévesen alkalmazta az egyik szavazatszámláló bizottság, mondta. A XI. kerületben, a 16. számú országos egyéni választókerület 47. számú szavazókörében egy "idegen pecséttel" ellátott szavazólapot talált a szavazatszámláló bizottság, ezért mindkét ott induló jelölttől egy-egy szavazatot levont. Az FVB hétfői döntésével megváltoztatta a választókerületi eredményt, és mindkét jelöltnek, Molnár Gyulának (MSZP) és Kristóf Józsefnek (Fidesz-KDNP) egy-egy érvényes szavazatot szavazatot írt eredményéhez.

Vas

Nem kell megismételni az országgyűlési választás második fordulóját Vas megye 2-es számú, szombathelyi választókerületében, a területi választási bizottság ugyanis hétfőn nem jogerősen elutasította az MSZP által benyújtott fellebbezést, közölte az MTI-vel a területi választási bizottság elnöke. Kádár György elmondta: a fellebbezők azért kérték a választási forduló megismétlését, mert állításuk szerint Gaál Angelikáról, au MSZP-SZDSZ közös jelöltjéről ismeretlenek telefonon obszcén rágalmakat terjesztettek, ez pedig szerintük befolyásolhatta a választók döntését.

"A bizottság megállapította, hogy ezek a telefonhívások megsértették Gaál Angelika személyiségi jogait, de arra nem találtunk bizonyítékot a becsatoltak között, hogy valójában kik, mely szervezet vagy magánszemélyek kezdeményezték a telefonhívásokat" - mondta Kádár György. A területi választási bizottság elnöke elmondta azt is: négy különböző ügyben nyújtottak be a bizottsághoz fellebbezést, ezek közül egyben állapították meg, hogy jogsértés történt, határozatuk szeint egy impresszum nélküli szórólap terjesztése miatt "sajtóigazgatási eljárást" kezdeményeznek Szombathely város jegyzőjénél.

Kádár György hangsúlyozta: egyik általuk megvizsgált eset sem támasztotta alá, tette indokolttá, hogy megismételjék a választási fordulót, ezért a fellebbezésnek azt a részét, amely erre irányult, elutasították. A döntés nem jogerős, az értintettek jogorvoslati kérelmükkel bírósághoz fordulhatnak. Vas megye 2-es számú szombathelyi választókerületben Hende Csaba, a Fidesz-KDNP jelöltje végzett az első helyen Gaál Angelika MSZP-SZDSZ közös jelölt előtt, a különbség közöttük 397 szavazat volt.