Konrád
8 °C
26 °C

A Jobbik jelöltje nekiment Márki-Zaynak

2018.03.25. 10:45

Váratlanul Márki-Zayt ekéző bejegyzést posztolt a Jobbik veszprémi jelöltje. Varga-Damm Andrea szerint a Fideszt ellenzéki összefogással februárban legyőző hódmezővásárhelyi polgármester – aki nem tagadta, hogy egykori fideszesként a Jobbikhoz áll közelebb – nem tudja megkülönböztetni az országos politikát a helyitől.

Varga-Damm bejegyzése akár a kormánypárté is lehetne: „Hódmezővásárhely polgármestere gyakorlatilag Orbán Viktorért kampányol. Megjegyeznék még egy dolgot. Hódmezővásárhelyen a polgármestert polgármesternek választották. Neki ez a dolga. Úgy tudtuk, sok feladata van az elmúlt időszak felszámolására. Remélem, hogy amikor munkaidőben van távol a hivataltól, hivatalos szabadságon van.”

A veszprémi jelöltet az zavarhatja, hogy Márki-Zay bevetve magát az országos politikába igyekszik összehozni az ellenzék összehangolt jelöltindítását minél több körzetben. Ez kézenfekvő lehetne Veszprémben is, ahol három évvel ezelőtt Kész Zoltán nyert el parlamenti mandátumot az időközi választáson, ezzel megfosztva a Fideszt a kétharmadtól. Kész a baloldal támogatásával nyert, pedig az LMP indított ellen jelöltet, a Jobbik pedig épp Varga-Dammot jelölte azon az időközin. Késznek mégis magabiztosan sikerült győznie.

Márki-Zay szombaton kampányolt is Veszprémben Kész mellett, aki azzal vezette fel a rendezvényen Márki-Zayt, hogy Hódmezővásárhelyen a veszprémi modell folytatódott, és a két modell úgy fog elhíresülni április 8-a után, mint a magyarországi modell: az emberek meg fogják érezni, hogy a győzelem ott van a kezükben. 

A szombati rendezvény ismeretében különösen váratlan Varga-Damm bejegyzése.

A közelmúltban az MSZP-P jelöltje, Mesterházy Attila közölte, hogy visszalép a körzetben Kész javára, hogy indulásával ne aprózódjanak el az ellenzéki szavazatok – ez ugyanis, miután a Fidesz által támogatott törvénymódosítás révén 2014 óta nincsen második forduló, a kormánypárt győzelmét hozná, még akkor is, ha 50 százalék alatt teljesítene a Fidesz jelöltje.