A magyarországi cigányságnak nincs oka szégyenkezni az MCF Roma Összefogás Párt által az országgyűlési választás első fordulójában elért eredménye miatt, jelentette ki Kolompár Orbán pártelnök vasárnap este Budapesten.
"Azt gondolom, hogy a hazai cigányságnak semmi oka szégyenkezni, csüggedni, hiszen ez volt az első olyan választás, ahol először volt a szavazólapokon roma résztvevő" - fogalmazott Kolompár Orbán, egyben az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke. Az MCF Roma Összefogás Párt a szavazatok 95,5 százalékos feldolgozottságánál országosan nem érte el a 4500 szavazatot.
"Ennyit tellett abból a négyhónapos felkészülési időből, ami a párt rendelkezésére áll - mondta Kolompár Orbán. - Azt hiszem, megteremtettük a roma politikának az alapjait, és bízom benne, hogy 2010-re sokkalta nagyobb sikert fogunk elérni."
Rovataink a Facebookon