A szavazatok több mint kilencven százalékának összesítése után egyértelmű, hogy dr. Kovács Zoltán, a jelenlegi képviselő újra mandátumot szerez a Veszprém megyei 3. választókerületben, Pápán. Ő 57,68 százalékot kapott, a második az MSZP-s Gőgös Zoltán, aki 34,93 százalékkal áll.
Pápa, akárcsak egész Veszprém megye, jobboldali bázisnak számít, ebben a kerületben csak egyszer, 1994-ben nem MDF-es vagy fideszes jelölt nyert. Kövér László is ehhez a városhoz kötődik, de ő csak kétszer, ’90-ben és ’94-ben indult itt. Az első választást megnyerte, másodszorra viszont nagyon gyenge eredményt ért el, ekkor a szocialista Tulok András futott be. Kovács 1998 óta hozza a várost a Fidesznek, eddig is az első fordulókban már mandátumot szerzett.
Hiába tehát a pápai születésű Gyurcsány Ferenc berobbanása az országos politikába, szülővárosában ez sem töri meg a Fidesz helyi dominanciáját.
Rovataink a Facebookon