Miklós
-5 °C
-2 °C
Index - In English In English Eng

Világválságban tényleg több az öngyilkos?

2008.11.19. 00:27
Magyarországon a rendszerváltás után már jóval kevesebben lesznek öngyilkosak, de még így is a közvetlen élmezőny, Litvánia, Oroszország, Fehéroroszország után következünk a sorban. Az öngyilkosság okait kutató, a témában több könyvet publikáló Zonda Tamás pszichiáterrel arról beszélgettünk, hogy a mostani válság után vajon több lesz-e az öngyilkos, és kik a leginkább veszélyeztetettek?

Ha máshonnan nem, hát iskolai tanulmányainkból emlékezhetünk arra, hogy az 1929-ben kezdődött gazdasági világválság nyitányaként brókerek vetették magukat a mélybe a Wall Street-i irodaházak ablakaiból. A mostani világválság is szedi áldozatait, de egyelőre elszigetelt esetekről hallani. Egy hongkongi étteremlánc tulajdonosa például a nyolcadik emeletről ugrott ki az ablakon, mivel rengeteg pénzt vesztett a zuhanó árfolyamok miatt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közleménye szerint a világméretű válság, nem egy újszerű megállapítás, hatni fog az emberek lelki egészségére, ezzel összefüggésben megnőhet az öngyilkosságok száma is. A WHO a közepes és alacsony jövedelmű országokban érzékeli a legnagyobb veszélyt, mert ezeken a helyeken, mint írják, a mentális eredetű megbetegedések jóval nagyobb része marad kezeletlenül.

Zonda Tamás pszichiáter szerint az 1929-ben kezdődő világválság tapasztalatai alapján a WHO feltételezésében lehet ugyan valami, de a világ és gazdasági rendszere ma jóval felkészültebb. Ami nem változott: az öngyilkosság az egyén saját és egyedi döntése. Minden belső vagy külső történés az adott személyiség lelki adottságaitól függő reakciókat vált ki. Arra azonban a mai napig nem találtak választ a szakemberek, hogy ugyanazon baj, tragédia, csalódás vagy éppen csőd után száz emberből miért gondolja úgy négy-öt, hogy az önpusztítás a megoldás, a többi meg miért küzd tovább. Tegyük hozzá: többnyire sikerrel.

Nem lehet megjelölni egy olyan csoportot, amelynek tagjai fokozott veszélynek vannak kitéve. A gazdasági veszélyeztetettség önmagában nem elég, sőt még az is lehet, hogy a válság majd alig érinti azokat, akik öngyilkossá lesznek, mert labilis lelki állapotuk miatt jóval hajlamosabbak a pánikra, miközben a hidegfejű pénzemberek kivárnak és túlélnek.

A pszichiáter vitába száll a WHO azon megállapításával, hogy egy ország gazdasági helyzete és az öngyilkosság között szoros párhuzamot lehet vonni. A volt Jugoszlávia déli, szegény tagköztársaságaiban egy tizede volt az öngyilkosság gyakorisága a gazdag Szlovénia átlagához képest, és ez az arány az ország szétesése után is megmaradt, pedig a különbség csak nőtt közöttük, de számos példa lenne még. A WHO szerint a szegényebb országokban nem lesz pénz majd a pszichiátriai kezelésre, ezért fog növekedni az öngyilkosság. "Miért most van elég pénz, például hazánkban? – teszi fel a kérdést Zonda. – A megszűnt munkahelyekre, a számlák, a kölcsönök törlesztés-képtelenségére, a csökkenő fizetésekre, a nyugdíjak pótlására egyébként sem hinném, hogy a pszichiátriának van hatékony megoldása. Ahol az emberek hozzászoktak a szegénységhez, a nélkülözéshez, ahol az ország népességének nagy része él a szegénységi küszöb alatt, ott nagyobb a tűrőképesség is. A sikeresebb középréteg körében el tudom képzelni az öngyilkossági ráta kisfokú emelkedését, a nagykutyák viszont mindent túlélnek."

Jellemző, hogy az 1929-es világválság idején sem a szegények ugráltak ki a Wall Street-i ablakokból, hanem a tőzsdeügynökök. Magyarországon az első világháború után, a Tanácsköztársaság és a trianoni országvesztés alatt, emelkedett a hazai öngyilkossági ráta. Míg az első világháború háború alatt százezer lakosra 13-14 öngyilkos jutott, addig 1919-1920-ra 23-24-re emelkedett, és a háború előtti szintet is túlszárnyalta. Régen megfigyelt tény, hogy háborúban kevesebb az öngyilkos, mint békeidőben. Hogy miért? A háborúk során az önpusztításban mindenkor-mindenütt vezető férfi lakosság java (20-55 évesek) katona lesz, kiesik a hivatalos regisztrációból; a hátországban maradt nők és idősek szerepe pedig megnő, nagyobb a felelősségük a család összetartásában, a túlélésben, de fontos mozzanat az is, hogy lényegesen redukálódnak a békeidők konfliktusai, sokszor spontán oldódnak.

A húszas évek stagnálása után a világválság éveiben százezer lakosra már jóval harminc fölötti öngyilkosság jutott. 1931-ben például, Magyarországot ebben az évben érintette legmélyebben a válság, harmincöt. (Egyébként ez a szám még mindig elmarad a kádári szocializmus hetvenes éveitől, amikor ugyan mindenkinek volt munkahelye és egyfajta langyos jólét jellemezte az országot, mégis volt olyan év, amikor százezer lakosra negyvenöt fölötti öngyilkosság jutott.) A leginkább veszélyeztetettek akkor sem a szegények voltak, hanem a középosztálybeliek.

Magyarország sokáig világelső volt az öngyilkosság gyakoriságában. Zonda Tamás szerint mégsem lehet magyar sajátosságról beszélni. "Az emberiség történetében mindig más-más helyen volt kiugróan magas az öngyilkosság – mondja. – Egyfajta keletre tolódás jellemző, okát nem tudni. Egy biztos: azért, mert a huszadik század második felében világelsők voltunk, még nem ok arra, hogy fokozott hajlamosságról beszéljünk. Például azért sem, mert az ország nyugati megyéiben másfél évszázada a nyugat-európai értékek a jellemzőek."

Arra viszont a mai napig nincs válasz, hogy az alföldi népesség körében miért olyan magas az öngyilkosságok száma. Az országon belül manapság is ez a régió vezet, sok haláleset mögött egyfajta családi hagyomány húzódik meg. De hogy miért ott alakult ki évszázadokkal ezelőtt egy fokozott hajlam az öngyilkosságra, arra a tudománynak egyelőre nincs egyértelmű válasza, pedig ha lenne, a mai statisztika is kedvezőbb lenne. Az eddigi kutatás mindenesetre a tradíciót, a szocializációt találta leginkább felelősnek az emelkedett alföldi öngyilkossági hajlamban. Biztosan szerepet játszott az Alföld relatíve rosszabb gazdasági helyzete, az igen mostohán kezelt tanyavilág állapotai ma is komoly kockázati tényezőt jelentenek az önpusztítási hajlandóságban.

A rendszerváltás óta több mint harminc százalékkal csökkent az öngyilkossági ráta, így ma Szlovéniával vagyunk egy szinten, Litvánia, Fehéroroszország és Oroszország pedig vezeti a statisztikát. (2005-ben nálunk százezer lakosra 23,2 öngyilkosság jutott, Litvániában 37,2.) Az okai összetettek. A rendszerváltás óta az indulatok, a feszültségek egy része már másként is levezethetők; lazult az öngyilkossá minősítés fegyelme; egy részoknak tarthatjuk azt is, hogy valamelyest a pszichiátriai ellátás is javult.

A magyar történelem és a hazai öngyilkosságok gyakorisága között a pszichiáter szerint van összefüggés. Hajlamosak vagyunk a borúlátásra, sorsunknak a valósnál kilátástalanabb megítélésére, vagyis meglehetősen kudarcra szocializált nép vagyunk. Ennek oka azonban, véli Zonda Tamás, nem nemzetkarakterbeli sajátosság, depresszióra való kollektív hajlam, hanem egy igen keserű, csak kudarcokban gazdag, sorozatos kollektív traumákat hozó ötszáz éves történelem megélt tapasztalata, és az erre adott reflexió: rezignáció, szkepszis.