Bár nem magyar állampolgár, Árpa Attilának kialakult véleménye van a választásokról. „Eddig sem derült ki, hogy melyik párttal szimpatizálok, és most sem szeretném, ha kiderülne – mondta Árpa, majd mélyelemzésbe kezdett. – Szerintem a Fidesz nagyon eltolta ezt a kampányt, mert úgy festette le az ország állapotát, ami nem tükrözi a valóságot. Azt nem lehet mondani, hogy minden rossz, hogy pánik van és világvége. És ezzel szerintem el is bukták az egészet.”
A producer szerint az MSZP kampánya kifejezetten üdítőleg hatott, sőt profi is volt. Pozitív volt a szocialisták üzenete, és jól ellensúlyozta a Fidesz kampányát, azzal hogy nem csak negatív dolgokat sugárzott. Az autóban ül a miniszterelnök Batiz Andrással reklámfilm szerinte az első jó minőségű, modern kampányfilm volt. „Bár kérdéses, hogy egy amerikai sorozat és egy angol paródia keveréke mennyire tükrözi a magyar állapotokat, van egy olyan érzésem, hogy a nézőknek bejött” – világosított fel bennünket Árpa, és azt is hozzátette, hogy PR- és médiaszakemberként követi az egészet, de egyelőre egy hatalmas gyrostálat eszik.
Rovataink a Facebookon