Kuncze Gábor még nem közölt konkrétumokat a koalíciós tárgyalásokon képviselendő SZDSZ-es politikáról, annyit azonban elmondott, hogy a jövő héten megkezdődnek a tárgyalások. Hétfőn az SZDSZ még házon belül egyeztet, így legkorábban kedden ülhetnek tárgyalóasztalhoz a koalíciós pártok. Mint mondta „először a programokat kell egyeztetni, aztán a kormány méretét, aztán lehet beszélni tárcákról és személyekről”. Sajtótájékoztatóján az egészségügy, a szociális juttatások, a gazdaságpolitika és a közigazgatás kérdését emelte ki, amivel azért érzékeltette az SZDSZ prioritásait.
Az SZDSZ kampánystábjától származó értesüléseink szerint Kuncze egyébként egy pillanatig sem tartott attól, hogy a szocialisták abszolút többségbe kerülnek. A hét második felében már azt mondta, ennek csak annyi az esélye, mint annak, hogy a Fidesz képes fordítani.
Rovataink a Facebookon