A jobboldali összefogás hiányát jelölte meg a vereség fő okaként Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. „A magyar választási rendszer vastörvények mentén szabályoz: akik összefognak győznek, akik nem, azok vesztenek. Az ellenfeleink összefogtak, győztek, ezért úgy illik hogy gratuláljunk nekik a győzelmükhöz.” Orbán új összefogást hirdetett: „Az egypártrendszer demokratikus ellenzékéből kinőtt polgári oldal minden erejét meg kell nyernünk ehhez.” A Fidesz elnöke szerint pártja nem gyengült, hiszen nagyjából megőrizte parlamenti mandátumainak számát. Orbán „alkotó ellenzékiséget” ígért, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Fidesz választási programja jegyében fogja végezni munkáját. Orbán szerint az új helyzethez új programra van szükség, ennek előkészítése már május elsején megkezdődik.
Rovataink a Facebookon