Már csak egy vasutas-szakszervezet akar sztrájkolni

A Vasutasok Szakszervezete nem csatlakozik a december 17.-ére tervezett sztrájkhoz, miután a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium megígérte, hogy a tárca által vizsgált 38 mellékvonalból 26 esetében a teljes 2007/2008. menetrendi évre, 12 vonal esetében pedig 2008. május végéig rendeli meg a vasúti közszolgáltatást. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete semmit nem írt alá, és mindenképp munkabeszüntet.

A vasúti mellékvonalak üzemeltetésének kérdéseiről négy szakszervezettel háromból dűlőre jutott a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM). A megállapodás eredményeként a Vasutasok Szakszervezete visszavonta a 2007. december 17-ére meghirdetett sztrájkfelhívását.

A 17.-ei munkabeszüntetést pedig egyébként sem támogató Mozdonyvezetők Sza kszervezete és a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete pedig vállalta, hogy az egyezség pontjait a jövőben sem akarja sztrájknyomással átírni. megállapodásban rögzítettek megváltoztatására sztrájkot nem kezdeményez. A Gaskó István vezette Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete viszont nem szignálta a megállapodást, és kitart a munkabeszüntetés mellett.

Az megállapodás szerint a GKM a vizsgált 38 mellékvonalból 26 esetében a teljes 2007/2008. menetrendi évre, 12 vonal esetében pedig 2008. május végéig rendeli meg a vasúti közszolgáltatást. A működési reformról, illetve az esetleges szolgáltató-váltásról tovább egyeztetnek az érdekvédők a tárcával. A megbeszéléseken többek között a 2007 márciusában 14+5 vasútvonalon felfüggesztett vasúti személyszállítás gazdasági és társadalmi hatásait vizsgálják.

A minisztérium azt is megígérte, hogy kiemelten kezelik az estlegesen leépített munkavállalók továbbfoglalkoztatását, az ezzel kapcsolatos információkat pedig az érdekképviseletek is megkapják. A megállapodás végrehajtására Vasúti Egyeztető Bizottságot hoznak létre, amelyik minden hó utolsó hetében ülésezik.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59