A főszerkesztő ellehetetlenítésről beszél
A Magyar Nemzet címlapján augusztus másodikán már olvasható volt Liszkay Gábor főszerkesztő írása, amelyben a várható áremelkedésre és a további együttműködésre hívta fel az olvasók figyelmét. Pénteken ismét hozzájuk szólt. Véleménye szerint a jelenlegi hatalom a lap felszámolására törekszik. Cikke mellett egy másik írás "Újabb Magyar Nemzet elleni akció" címmel arról számol be, hogy az ÁPV Rt. kommunikációs igazgatója egy körlevélben azt tudakolja az állami vállalatok vezetőitől: volt-e reklám- vagy egyéb szerződésük a Nemzet Lapkiadó Kft-vel. A lap mindezt egy demokráciában példátlan ellehetetlenítés részének tartja.
Burkolt támogatás
Mint ismert, az újságnak új nyomdát kell keresnie. A Miniszterelnöki Hivatal ugyanis úgy találta, hogy az irányítása alá tartozó kiadó, a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. előnytelen szerződést kötött az MN-nel. Ezért ez év végi hatállyal felmondta a lap nyomdai előállítására tavaly decemberben kötött szerződést. Vizsgálatuk szerint ugyan az MN-t nyereségesen nyomták, amely 100 millió forint hasznot hozott a kiadónak. A közlönykiadó azonban egy tavalyi szerződés értelmében évente kétszer 50 millió forint értékben rendelt hirdetést a napilapban. A MeH közpénzből magántársaságnak juttatott burkolt támogatással indokolta az egyezmény felbontását.
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Balatonberény, Balaton utca 2.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon